A 90 éves Piros Gyulát köszöntötték

2023.10.27. 14:00
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2023. október 27. (péntek) 
 
 
 
 

Az 1933. október 27-én született Piros Gyulát köszöntötték 90. születésnapja alkalmából pénteken délelőtt. Az ünnepelt a mai napig aktív, ideje nagy részét a kertészkedés és a család köti le. A köszöntésen meghatódva idézte fel az elmúlt kilenc évtizedet.

Piros Gyula és felesége 17 évvel ezelőtt költöztek Székesfehérvárra a Tolna megyei Kocsoláról. A 90 éves ünnepelt aktív korában a helyi mezőgazdasági termelőszövetkezetnél dolgozott mint főkönyvelő. Büszke a munkahelyén elért eredményeire, kiemelten arra, hogy a távozásáig a teljes gépparkot sikerült felújítaniuk. Két lányuk született, akik közül az idősebbiket hosszan tartó betegség után elveszítették, még a fiatalabbik lányuk Székesfehérváron alapított családot. 2004-ben ezért is döntöttek úgy, hogy a városba költöznek, majd a családi ház felújítása után 2006-ban meg is lépték a költözést. Két unokájuk van, és ha a sors engedi, Piros Gyula és felesége jövő áprilisban ünneplik majd 65. házassági évfordulójukat.

Piros Gyula úgy jellemezte az elmúlt kilenc évtizedet, mint egy hullámvasutat: voltak nagyon mély és nagyon magas pontok is az évek során. Nehéz gyerekkora volt, az idősebb lányuk elvesztése is megviselte őt és feleségét, továbbá az egészségügyi problémák sem kerülték el. „Voltak egészségügyi problémák, de túl vagyok rajtuk, aminek az a titka, hogy mindig időben kell reagálni. Persze, a jó Istennel is jóban vagyok, hiszen megéltem ezt a szép kort.” – fogalmazott az ünnepelt, aki az időnként jelentkező ízületi problémák ellenére a mai napig aktív. Rendben tartja a kertet, többek között paprikát és karalábét is termeszt, de a diófájuk állapotára is kiemelt figyelmet fordít.

Az ünnepeltet a város nevében dr. Dienesné Fluck Györgyi önkormányzati képviselő köszöntötte, aki a városi ajándékcsomag mellett a miniszterelnök által aláírt emléklapot is átadta.

Az eseményen készült fotóinkat Galériánkból letölthetik.

-VÉGE-

Fotó: Simon Erika
Szöveg: Józsa Dávid

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.