Ismét megrendezte éjszakai akadályversenyét a Sóstón a Székesfehérvári Diáktanács

2023.11.24. 20:14
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2023. november 24. (péntek) 
 
 
 
 
 
 
Idén is megrendezte hagyományos éjszakai akadályversenyét a Sóstó Természetvédelmi Területen a Székesfehérvári Diáktanács. Ezúttal 25 általános és középiskolás csapat vágott neki a mókás, élményekben gazdag túrának.

Idén összesen 25 csapat – 14 általános iskolás és 11 középiskolás – nevezett a közösségépítő programra, melyen a szervezőkkel együtt mintegy 180 fiatal vett részt.  A legtöbb csapat ismét a Váci Mihály Technikumból jött, érkeztek diákok a Kodály Zoltán, a Szent Imre, a Vörösmarty Mihály, a Munkácsy Mihály és a II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolából, valamint a Vasvári Pál Gimnáziumból, a Tóparti Gimnáziumból és a Hunyadi Mátyás Technikumból, emellett jelentkeztek iskolától független baráti társaságok is.

„Tíz éve szervezi meg a Székesfehérvári Diáktanács ezt a programot, amely több célt is szolgál. Azon kívül, hogy jól érzitek magatokat, még erőpróbákat és ügyességi próbákat is teljesítetek. Fontos a közösségépítés, a közösségi együttlét is!” – hangsúlyozta Mészáros Attila alpolgármester a verseny megnyitóján, a Sóstó Látogatóközpontban, amely ezen a héten ünnepelte fennállásának 5 éves évfordulóját.

Ugyancsak üdvözölte diáktársait Böhm László, a Székesfehérvári Diáktanács elnöke, aki jó szórakozást kívánt.

A csapatok a Látogatóközponttól indulva és ide érkezve teljesítették az öt állomásból álló akadálypályát, ahol voltak ügyességi erőpróbák és tudást, gondolkodást igénylő feladatok is, mint például egyensúlyozás egy kanálban tartott gesztenyével, fűszerfelismerés, illetve érintéssel kellett felismerni egy rejtélyes doboz tartalmát. A csapatokat 5-10 percenként indították, a várakozási időben a Látogatóközpont fiatal, lelkes munkatársai interaktív játékokkal készültek, amelyben a Sóstóval kapcsolatos sok érdekesség és hasznos tudnivaló közé a Diáktanáccsal kapcsolatos információkat is becsempésztek.  

Az izgalmas, jó hangulatú versenyt korosztályi bontásban, két kategóriában díjazták.  

A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.


 

 

Szöveg: Havasi Tímea

Fotó: Simon Erika 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Február
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
   
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
   
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.