Újabb képpel bővült a Munkácsy-kiállítás a Rendházban

2023.12.08. 13:00
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2023. december 8. (péntek) 
 
 
 

A Szent István Király Múzeum Rendházépületében pénteken délelőtt mutatták be Pákh Imre Munkácsy-gyűjteményének legújabb darabját. A Szerelmi dal című alkotást Munkácsy Mihály az 1880-as évek második felében festette a kosztümös zsánerjelenetekből álló képsorozata részeként. A festményt a Munkácsy Székesfehérváron kiállítás részeként január 14-ig láthatják az érdeklődők.

A Munkácsy Székesfehérváron – Válogatás Pákh Imre gyűjteményéből című kiállítás szeptember közepén nyílt meg a Szent István Király Múzeum Rendházépületében. A kiállítást máig több mint tizenkétezren keresték fel. A tárlat most egy újabb festménnyel bővült, amely Pákh Imre műgyűjtő szerint igazi kuriózum Munkácsy Mihály életművében. A Szerelmi dal című festmény a Ballada mellett kapott helyet a kiállítótérben, melynek több oka is van. Mindkét festmény része annak az 1886 és 1888 között készült kosztümös zsánerjelenetekből álló képsorozatnak, melyben Munkácsy a női alakokat lírai jelenetek főszereplőiként, hímzőráma fölé hajolva, vagy valamilyen hangszeren játszva, valamennyi képen azonos környezetben jeleníti meg. További érdekesség, hogy Pákh Imre amerikai-magyar üzletember három évtizede a gyűjteménye első darabjaként a Balladát vásárolta meg, így mostantól egymás mellett látható a gyűjtemény legelső és legfrissebb darabja a Rendház kiállítóterében.                               

„Nagy esemény ez mind múzeum, mind a város kulturális életében. Advent idején napról napra tapasztaljuk, hogy nem csak a vásárban vannak jelen a látogatók, hanem egyúttal meglátogatják a Munkácsy-kiállítást is.” – fogalmazott Lehrner Zsolt alpolgármester a festmény ünnepélyes bemutatóján. Külön köszönte Fásy Ádámnak, a Munkácsy Alapítvány elnökének, hogy először Székesfehérváron mutatják be a művet. Arra biztatta az érdeklődőket, hogy látogassák meg a kiállítást, hiszen páratlan kulturális élményben lehet részük.

Fásy Ádám, a Munkácsy Alapítvány elnöke elmondta: az elmúlt 18 év bebizonyította, hogy a magyarok milyen értéket képviselnek a világban. Az elnök véleménye szerint Munkácsy Mihály igazi világsztár, akinek, ha a művészetét az emberek közé viszik, arra mindig lesz érdeklődő közönség. Bejelentette, hogy minden bizonnyal Székesfehérváron köszönthetik majd a kiállítás ötmilliomodik látogatóját is, ami egy igazán különleges szám. A kiállítás azért is különleges, mert Munkácsy Mihály egész életét bemutatja – hangsúlyozta Fásy Ádám, aki büszke az alapítvány eddig elért eredményeire, valamint megköszönte a város és a múzeum részéről a befogadókészséget.

„Elmondhatjuk, hogy a kiállítás legelső és legutóbbi darabja egymás mellett került kiállításra.” – kezdte köszöntőjét Pokrovenszki Krisztián, a Szent István Király Múzeum főigazgatója. Örömmel jelentette be, hogy már eddig is közel tizenkétezer látogató kereste fel a kiállítást, ami ennyire rövid idő alatt óriási teljesítmény. „Nagyon nagy az érdeklődés, az emberek nagyon szeretik Munkácsyt, ha pedig festészetről van szó, az ő neve megkerülhetetlen.” – nyilatkozott Pokrovenszki Krisztián, aki mindenkit arra biztatott, hogy látogasson el a múzeumba és csodálja meg a kiállított alkotásokat.

A Munkácsy-kiállítás 2024. január 14-ig, hétfőtől vasárnapig 9 és 19 óra között látogatható a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A jegyárakról és további részletekről a Szent István Király Múzeum honlapján tájékozódhatnak.

Az eseményen készült fotóinkat Galériánkból letölthetik.

-VÉGE-

Fotó: Simon Erika
Szöveg: Józsa Dávid & SZIKM

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.