Jótékonysági akcióhoz csatlakozott a Szent István Király Múzeum

2023.12.12. 17:30
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2023. december 12. (kedd)
 
 



A Seregélyesi Baptista Általános Iskolában idén is gyűjtik a cipősdoboznyi ajándékokat, ám ezúttal egy kis segítséget várnak ahhoz, hogy jótékony céljukat a határokon túl, a hosszú háború árnyékában is meg tudják valósítani, ehhez a kezdeményezéshez csatlakozik a Szent István Király Múzeum is. Az akcióhoz kapcsolódó fehérváriak cipősdoboznyi adományát december 18-ig, hétfőig fogadják a Koronázó Bazilika Nemzeti Emlékhely Látogatóközpontban, a Várkörút 32. szám alatt, hangzott el a keddi sajtótájékoztatón.

 

A Baptista Szeretetszolgálat idén 20. alkalommal szervezte meg a Cipősdoboz Akciót. A kezdeményezés a két évtized alatt számtalan követőre talált. A cél, hogy minél több rászoruló kisgyerek számára teljen meg egy-egy doboz ajándékkal, és olyan kisfiúk és kislányok is kaphassanak meglepetést a karácsonyfa alá, akiknek ez másként nem volna lehetséges. Az akció háromszáznál több országos gyűjtőponttal, mintegy húsz Fejér vármegyei helyszínnel már javában tart és egészen december 18-ig várják a felajánlásokat, hogy még maradjon idő eljuttatni a dobozokat azokhoz, akik már nagyon várják az ajándékokat.

A Seregélyesi Baptista Általános Iskolában idén is gyűjtik a cipősdoboznyi ajándékokat, ám ezúttal egy kis segítséget várnak ahhoz, hogy jótékony céljukat a határokon túl, a hosszú háború árnyékában is meg tudják valósítani, ehhez a kezdeményezéshez csatlakozik a Szent István Király Múzeum is. Az idei tél nem hozott békét, továbbra sem könnyű az élet Kárpátalján. A magyarlakta falvakban sajnos egyre több a csonka család, olyan, ahol vagy azért hiányzik a férj, az apa, mert a fronton harcol, ott elesett, vagy azért, mert külföldön dolgozik és onnan igyekszik támogatni a szeretteit. Számukra próbálunk minél több cipősdoboz ajándékot összegyűjteni, mondta Sajtos József, az iskola igazgatója, aki kiemelte, hogy 2012-ben csatlakoztak a jótékonysági akcióhoz, Kárpátaljára pedig évek óta rendszeresen juttatnak el adományokat.

Demeter Marianna, az iskola igazgatóhelyettese, aki maga is Kárpátaljáról származik, mesélt arról, milyen sokat jelent a határon túli magyaroknak ez a segítségnyújtás. Mint mondta, olyan családokhoz juttatják el az ajándékokat, ahol nélkülözniük kell az édesapákat. A csomagok óvodás és iskolás korú gyermekek karácsonyát teszik szebbé. Azzal a kéréssel fordult mindenkihez, hogy a cipősdobozokat úgy csomagolják be, hogy azok tartalma áttekinthető legye, a határellenőrzés során könnyen ki lehessen nyitni a dobozt.

A Szent István Király Múzeum munkatársai lelkesen csatlakoztak a felhíváshoz, és már készülnek a játékot, könyvet, tisztálkodószereket, apró kis meglepetéseket tartalmazó karácsonyi csomagok, mondta Pokrovenszki Krisztián. A Múzeum főigazgatója hozzátette, egy cipősdoboznyi adománnyal a fehérváriak is csatlakozhatnak a jótékonysági akcióhoz, hiszen a Koronázó Bazilika Nemzeti Emlékhely Látogatóközpont gyűjtőpontként is szolgál. A Várkörút 32. szám alatt december 17-ig, vasárnapig fogadják a csomagokat 10 és 18 óra között. A főigazgató hozzátette, a Múzeum köszönetképpen ingyenes belépést ajándékoz a Látogatóközpont Solium Regni – Az ország trónusa kiállítására.

A sajtótájékoztató képei letölthetőek a Galériából. 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.