Példamutató jótékonysági akcióban, a Hétvezér Általános Iskola és a Széna Téri Általános Iskola diákönkormányzatainak együttműködésével tartós élelmiszereket, hasznos holmikat, játékokat és édességeket juttattak el a székesfehérvári Családok Átmeneti Otthonába. Az adományokat kedden reggel Deák Lajosné önkormányzati képviselő, a család- és nemzetpolitikai ügyek tanácsnoka, Viza Attila önkormányzati képviselő, valamint a diákönkormányzatok tagjai adták át.
Közel egy hónapon keresztül gyűjtötték az adományokat a Hétvezér Általános Iskola és a Széna Téri Általános Iskola diákjai és pedagógusai a Családok Átmeneti Otthonának. Az intézményben krízishelyzetbe került édesanyák élnek. Az átmeneti segítségnyújtás törvényileg meghatározott időtartama egy év, melyet adott esetben fél évvel meghosszabbíthatnak, a családoknak ennyi idő áll rendelkezésre ahhoz, hogy rendezhessék életüket. A Családok Átmeneti Otthona jelenleg is teltházzal üzemel, összesen hat család lakik az intézményben, a legfiatalabb lakó pedig mindössze néhány napja született. Az adománygyűjtés során olyan tartós élelmiszerek, használati tárgyak, tisztálkodó szerek, játékok és édességek gyűltek össze, melyre nagy szüksége van az elszállásolt családoknak. Az adományokat kedden reggel Deák Lajosné önkormányzati képviselő, a család- és nemzetpolitikai ügyek tanácsnoka, Viza Attila önkormányzati képviselő, valamint az általános iskolák diákjai adták át.
„Hosszú időre nyúlik vissza ez a kapcsolat. Hatalmas nagy munka egy ilyen jótékonysági akció megszervezése, és nagyon nagy köszönet jár érte. Nagy öröm, hogy a fiatalabb korosztály is fogékony az adományozásra.” – nyilatkozott Erdélyi Zsuzsanna, a Családok Átmeneti Otthona intézményvezetője. Arról számolt be, hogy az Otthon szinte egész évben teljes kihasználtsággal működik, különösen igaz ez a téli időszakra. Örömmel tölti el, hogy a jószándékú adományozók minden évben figyelmesek, az ajándékokat a gyerekek életkorához igazítják, illetve a használati tárgyakon és tartós élelmiszereken túl játékokkal, édességekkel lepik meg a családokat.
Az eseményen készült fotóinkat Galériánkból letölthetik.
-VÉGE-
Fotó: Varju Zoltán Mihály
Szöveg: Józsa Dávid



