Minden évben január 22-28-a között rendezik meg az európai méhnyakrák-megelőzési hetet, melyben 11. alkalommal vesz részt a Mályvavirág Alapítvány. A felhíváshoz idén 200 település csatlakozott, többek között Székesfehérvár is, ahol a Székesfehérvári Mályvavirág Pont szervezett nyílt fórumot a Városházán Tabuk nélkül a méhnyakszűrésről címmel. A rendezvény küldetése volt megismerni a nők motivációját és demotivációját, vagyis azt, hogy a lányok, nők, asszonyok miért vállalják vagy éppen nem vállalják a vizsgálatot.
Östör Annamária egészségügyi, sport- és társadalmi fenntarthatósági tanácsnok köszöntőjében elmondta, hogy a megyei jogú városok közül elsőként Székesfehérvár – saját költségére – vezette be a méhnyakrák kialakulásáért felelős HPV-vírus elleni, ingyenes védőoltást a diáklányok körében, majd folytatólagosan a fiúknál is. Ezzel együtt egy komoly felvilágosító program kezdődött. A város 2011 óta rendelkezik Egészségfejlesztési Tervvel, és rendszeresen szervez különféle szűrővizsgálatokat. Bár az erre irányuló kampányokkal nem lehet mindenkit kiszűrni, de mindenkinek a figyelmét fel lehet hívni a felelősségvállalásra és a megfelelő döntések meghozatalára.
Tóth Icó, a Mályvavirág Alapítvány elnöke arról beszélt, hogy a szervezetük a HPV prevencióért és a nőgyógyászati daganattal érintettekért dolgozik mintegy 10 éve. Segítik a betegeket, a túlélőket és hozzátartozóikat egyaránt. A Mályvavirág Pontok országszerte az alapítvány munkáját támogatják.
A köszöntőket követően Beszéljünk a méhnyakszűrésről címmel kezdődött előadás Bognár Beáta szülésznő és Erdélyi Nóra citológus részvételével. Elhangzott: nagyon fontos a nők minél szélesebb körű tájékoztatása, felvilágosítása arról, hogy miként kerülhetik el a megbetegedéseket, kiemelten a szexuális úton terjedőket. Ez különösen akkor lényeges, amikor elkezdődik az aktív szexuális élet. A méhnyakrák a harmadik leggyakoribb daganattípus az emlőrák és a tüdőrák után. Évente 1.000 új méhnyakrákos esetet fedeznek fel, ennek mintegy fele sajnálatosan halállal végződik. Vannak bizonyos stádiumok, melyeket kisebb-nagyobb műtéttel, sugárterápiával, onkológiai terápiával tudnak kezelni, de így is sok a veszteség. Hazánkban a Népegészségügyi Program keretében minden 18-65 év közötti hölgynek rendelkezésére áll az ingyenes szűrés. A szervezett szűréseken a meghívottak mindössze 5-7 százaléka jelenik meg, nem szervezett körülmények között pedig a hölgyek 30-50 százaléka megy el megvizsgáltatni magát. Az érintett korosztály 11 százaléka soha nem volt szűrésen. Ezért fontos feltárni, hogy miért olyan alacsony hazánkban a részvételi hajlandóság.
Az előadásokat követően kerekasztal beszélgetésre került sor, melybe bekapcsolódott Zoltán Erika előadóművész, Séllei Györgyi szexológus, Molnár Krisztina védőnő, Bálesné Elekes Rita, a SZÉNA Egyesület a Családokért elnöke, Lakatos Gabriella, a Székesfehérvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke és Torma Hanna, az Óbudai Egyetem hallgatója.
Kiderült, hogy a felszólalók egy részében rossz érzést kelt, ha orvoshoz kell mennie, míg mások inkább vállalják a rövid ideig tartó kellemetlenséget a biztonság és megnyugvás kedvéért. Többeknek az az érzése – bevallottan hamisan – hogy velük nem történhet meg a baj, így elodázzák, halogatják a vizsgálatot, ami egyébként félelmet kelt bennük. Míg mások a női létük természetes részének tekintik az önmagukkal való törődést, így az évenkénti rendszeres szűrést is. Másokat is arra motiválnak, hogy vállaljanak felelősséget önmagukért és a családjukért.
A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.
Szöveg: Havasi Tímea
Fotó: Simon Erika



