2024.02.03. 16:47
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2024. február 3. (szombat)
A Bregyó-közben rendezték meg szombaton délelőtt a Nálad a szerva, Nagyi! családi tenisznapot. A 30 éves Alba Bianca Tennis Club programját idén már kilencedik alkalommal szervezték meg. Székesfehérvár polgármestere, dr. Cser-Palkovics András polgármester mellett az eseményen részt vett Deák Lajosné és Östör Annamária önkormányzati képviselő is.
Az idei rendezvény egy ünnepi évforduló is egyben, ugyanis a 44 éve edző Tóth Judit Bianca 1994-ben alapította az Alba Bianca Tennis Clubbot, ami 2024-ben ünnepli harmincadik születésnapját. "Azok a gyerekek és családok, akikkel az elmúlt harminc évben találkoztam olyan szeretetről és figyelemről tettek tanúbizonyságot, hogy igazi öröm volt a velük való munka. Szerencsések vagyunk, hogy tanítók lehetünk az edzőtársakkal, hiszen rengeteg gyermekkel és családdal foglalkozunk, ami hatalmas nagy öröm. Az első Nálad, a szerva, Nagyi! rendezvény 2013-ban volt, amit akkor a kaposvári Baranyai Sándorral találtunk ki és tulajdonképpen hidat képeztünk a két város között." Mint mondta, a Bregyóban az elmúlt két évben egy nagyon jó szakmai közösség alakult, hiszen itt megtalálható az óvodai tenisz, a tömegtenisz és a versenysport is.
Székesfehérvár polgármestere, dr. Cser-Palkovics András is ott volt a megnyitón, és a város nevében köszöntötte az idén harmincéves Alba Bianca Tennis Clubbot. "Két komoly teniszesemény zajlik a hétvégén Magyarországon, az egyik a Davis-kupa, a másik pedig a Nálad, a szerva, Nagyi! családi tenisznap."
Östör Annamária és Deák Lajosné önkormányzati képviselők közösen nyitották meg az idei rendezvényt, és köszönetet mondtak a harminc éves teniszklubnak, hogy a kerekesszékes teniszt is felkarolta Székesfehérváron.
A megnyitón minden edző egy-egy mondatban foglalta össze, hogy mit is jelent neki a tenisz. A családi tenisznap egyik legfőbb üzenete az együttműködés az edzőnkkel, önmagunkkal, a feladatunkkal és a társunkkal.
A családi napon készült fotók letölthetőek a Galériából.