Diplomaátadó a Kodolányin

2024.02.23. 16:14
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2024. február 23 (péntek)
 
 
 

 
 
 
 

 Összesen 358 hallgató szerzett diplomát ebben a félévben a Kodolányi János Egyetemen. A pénteki, székesfehérvári diplomaátadó ünnepségeken több mint kétszázan vették át személyesen az okleveleket. A rendezvényen Mészáros Attila alpolgármester és Dr. Vizi László Tamás mb. rektor köszöntötte a hallgatókat.

Több mint kétszáz, a Kodolányi János Egyetemen végzett hallgató vette kézhez diplomáját pénteken a Vörösmarty Színházban rendezett ünnepi eseményen. A programot a TáncolKODÓ tagjai, Osztotics Regina és Kovács Máté egy mezőségi tánccal nyitották meg. A diplomaosztón Mészáros Attila alpolgármester ünnepi beszédében köszönetet mondott azért, hogy négy évvel ezelőtt a hallgatók Székesfehérvárt és a Kodolányit választották. „Biztos vagyok benne, hogy az elmúlt években olyan tudást szereztek, amely érdemessé tette Önöket arra, hogy átvehessék ma diplomájukat, és arra is, hogy a választott szakon olyan tudást szereztek, amivel a mai világban könnyen elhelyezkedhetnek, egzisztenciát teremthetnek. Ennek a tudásnak ereje van, amely lehetőséget ad, de soha ne felejtsék el, amit ma tudnak, az holnap annyit ér, amennyire képesek a változó igényekhez igazítani és gyarapítani tudásukat.” Az alpolgármester a Kodolányi János Egyetemnek azt kívánta, hogy az a minőségi irány, amelyen elindult a fenntartó tanáccsal és a Zrt-vel közösen, hozzon egyre több hallgatót Székesfehérvárra.

Dr. Vizi László Tamás mb. rektor ünnepi köszöntőjében a végzett hallgatókhoz szólva felidézte, hogy amikor néhány évvel ezelőtt elsőévesként átlépték az egyetem kapuját, joggal gondolták, hogy jól választottak.  Szép reményekkel vágtak neki életük nagy vállalkozásának, és teljesítették is mindezt: megszerezték diplomájukat alap- vagy mesterszakon, illetve szakirányú továbbképzési szakot végezve magasabb minőségű tudást szereztek, amely gyarapította és mélyítette szakmai ismereteiket. A rektor szólt azokról a kihívásokról, amelyeket az elmúlt években meg kellett oldaniuk, a járvány okozta online oktatástól a felsőoktatási rendszer átalakulásáig. A változások során azonban mindig ragaszkodtak alapelveikhez: a magas minőséghez, a minőségfejlesztési standardokhoz, pedagógiai alapvetéseikhez és ahhoz, hogy az egyetem hallgatóbarát intézmény. Ez azt jelenti, hallgatónak, oktatónak és az oktatást segítőknek egy a célja: a közös siker. Ma az egyetemen háromezer hallgató tanul, a duális partnerek száma folyamatosan bővül. Hozzátette, az egyetem szenátusa a stratégiaváltás jegyében számos új szak és szakirányú továbbképzés kidolgozásáról döntött, így hamarosan új szakokkal bővül a fehérvári felsőoktatási paletta.

Dr. Vizi László Tamás mb. rektor ünnepi beszéde után a hallgatók nevében Gerván Roland gazdálkodási és menedzsment szakos végzős köszönt el, majd feltűzte a szalagot a város zászlajára. Ezt követően került sor a rektori dicsérő oklevelek és a diplomák átadására. A Kodolányi János Egyetemen ebben a félévben 107 fő szerzett alapképzésben, 16-an mesterképzésben, 231-en pedig szakirányú továbbképzési formában diplomát. Az ünnepséget Zabos Regina, az egyetem volt jazz-ének szakos hallgatója, a 2015-ös Fehérvár Hangja verseny győztese zárta Michael Jackson - Human Nature című dalával.

Az ünnepségen készült fotók letölthetőek a Galériából. 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.