Nyílt nőgyógyászati szűrőnap március 9-én

2024.02.27. 16:07
SAJTÓKÖZLEMÉNY -  2024. február 27. (kedd)
A vizsgálatokra előzetesen hétfőn és kedden lehet bejelentkezni. Galéria
 
 
 



Nyílt nőgyógyászati szűrőnapot hirdet Székesfehérvár Önkormányzata március 9-én, szombaton a Család- és Nővédelmi Központban. Elsősorban azokat a 25-65 év közötti hölgyeket várják, akik nem vesznek részt rendszeres vizsgálatokon. A szűrőnapra előzetesen március 4-én és március 5-én, hétfőn és kedden, 8 és 16 óra között kell jelentkezni.
 
 
 
A nőnaphoz kapcsolódóan ismét nyílt nőgyógyászati szűrőnapot hirdet Székesfehérvár Önkormányzata március 9-én, szombaton 8-13 óra között a Család- és Nővédelmi Központban, a Várkörút 8. szám alatt. A figyelemfelhívó keddi sajtótájékoztatón Östör Annamária egészségügyi tanácsnok elmondta, 2011-ben a Család- és Nővédelmi Központban indult útjára a város egészségvédelmi tervének fontos részét képező szűrőprogram sorozat. A tanácsnok szólt arról, hogy a méhnyakrák kialakulásának megelőzése érdekében a városban 2008 óta kaphatják meg a 13 éves lány, majd néhány éve már a fiúgyermekek a HPV elleni védőoltást, és rendszeresen szerveznek e témakörben olyan eseményeket, ahol szakemberek tartanak figyelemfelhívó előadásokat.
 
A magyarországi méhnyakrák helyzete változatlan: évente 1400-1500 új beteget regisztrálnak, az elhunytak száma 400 körül van. Ez azt jelenti, hogy 100 ezer hölgyre évente 14-15 új beteg jut. Összehasonlításként hozzátette, míg Svédországban 80, addig nálunk 30 százalék körüli a szűréseken résztvevők aránya. Ezért továbbra is nagyon fontos és aktuális felhívni a hölgyek figyelmét arra, hogy figyeljenek magukra, vigyázzanak magukra! A betegség megelőzésére, illetve időben való észrevételére ad lehetőséget a szűrés, hangsúlyozta dr. Gyuranecz Miklós főorvos szülész, nőgyógyász, klinikai onkológus szakorvos.
 
Dr. Keresztury Lászlóné, a Székesfehérvári Egészségfejlesztési Iroda szakmai vezetője elmondta, a nőgyógyászati szűrővizsgálatokra korlátozott számban fogadnak jelentkezéseket, az előjegyzéseket március 4-én hétfőn és március 5-én, kedden 8 órától 16 óráig fogadják a 70/455 99 30 telefonszámon. Hozzátette, a szűrővizsgálat napján ingyenes vércukor-, koleszterin- és vérnyomásmérést végeznek, valamint csontsűrűséget is mérnek.
 
A szűrőprogram plakátja letölthető a Galériából.
 
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.