Az első próba – a Volán Fehérvár fiatal öttusázói tesztelték az új akadálypályát

2024.02.29. 17:37
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2024. február 29. (csütörtök)
 
 
 
 
 
 
A 2024-es esztendő jelentős változást hoz az öttusa és az öttusázók világában: a lovaglás helyett az akadályverseny kerül be az összetett sportág programjába. Az Alba Volánnál a szakosztály ifjú versenyzői csütörtökön délután próbálhatták ki a Börgöndi úti sportkomplexumnál kialakított OCR pályát, ami a második kialakított létesítmény az országban.
 
 
Az öttusa egy összetett versenysport, amelynek szépségét és egyben nehézségét is adja az a kihívás, hogy több sportágban kell bizonyítani az egyéni, csapat- vagy éppen váltóversenyeken. A modern pentatlon történetében már volt egy jelentős szabálymódosítás, amikor a kombinált futás-lövészet számot bevezették, most pedig ismét egy meghatározó változás előtt állnak: a 2024-es párizsi olimpia után a lovaglást az akadályverseny váltja fel.
 
Erre készülve, a Magyar Öttusa Szövetség támogatásával az Alba Volán SC és a Volán Fehérvár Öttusa Szakosztály is kialakított a Börgöndi úti sportkomplexumában egy akadálypályát, így a fehérvári versenyzők már hazai terepen is készülhetnek az új kihívásokra.
 
Mészáros Attila alpolgármester Balogh Gábor elnöknek és a MÖSZ-nek is köszönetet mondott a fehérvári szakosztály számára biztosított lehetőségért és jó munkát kívánt az edzőknek és a versenyzőknek. „A Volán Fehérvár az ország kiemelkedő öttusa szakosztálya volt a múltban, az a jelenben és bízunk benne, hogy a jövőben is meghatározó szerepe lesz a magyar öttusasportban. Nagyon fontos, hogy ez a bázis is rendelkezzen minden infrastrukturális lehetőséggel ebben az új sportágban, és hogy a versenykörülményeket imitálva a fiatalok a lehető legjobban tudjanak felkészülni.” – emelte ki Mészáros Attila, valamint megerősítette: megkezdődött a közös gondolkodás, hogy az önkormányzat segítségével hogyan lehet még bővíteni a lehetőségeket, segítve az utánpótlás-korosztályokat. Szeretnék, ha Vörös Zsuzsa vagy Kovács Sarolta nyomdokaiba léphetnének a fiatalok.
 
Tóth István, az Alba Volán SC elnöke megköszönte Székesfehérvár Önkormányzatának eddigi támogatását, amellyel az Öttusa Szakosztály működését segítette, és hogy most, a további lehetőségek kialakításán is közösen dolgozhatnak.
 
Az országban a fehérvári a második edzőpálya, ami kihelyezésre került – erősítette meg Vörös Zsuzsanna, a Volán Fehérvár Öttusa Szakosztály igazgatója. „Nagyon örülünk, hogy ez a pálya olyan lehetőségeket fog biztosítani versenyzőinknek, hogy fel tudjanak készülni a korosztályos versenyeikre. Hiszen ebben az évben a felnőttek még a lovaglásra kell, hogy készüljenek, viszont a juniorok és a fiatalabb korosztályok már az OCR pályákat fogják használni.” – mondta el a szakosztályigazgató.
 
Az akadálypályát a nemzetközi szövetség által kiadott ajánlások alapján alakították ki. Elsőként junior Európa-bajnok versenyzőjük, Gyugyi Laura ment végig az OCR pályán, majd a fiatal öttusázók is birtokba vették a terepet. Csütörtök délutáni edzésükön már a majomlétra, az óriáskerék, a buzogány és a további elemek használatának kihívásaival ismerkedtek.
 
Az eseményen készült fotók letölthetőek a Galériából.
 
 
 
 
Szöveg: Stettler Zsuzsanna
Fotó: Simon Erika
 
 
 
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.