24 órán keresztül pattog a labda a Jákyban – megkezdődött a Diáktanács röplabdakupája

2024.03.01. 18:39
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2024. március 1.(péntek) 
 
 
 

Mintegy száz játékos, tizenhárom csapatban kezdte meg a versengést a Székesfehérvári Diáktanács 24 órás röplabda-bajnokságában péntek délután. A csapatok a kupa idejére beköltöznek a Székesfehérvári SZC Jáky József Technikumba, ahol nem csak röplabdázni, de az átrendezett osztálytermekben pihenni is tudnak.

Pénteken délután három órától útjára indult a labda a Székesfehérvári SZC Jáky József Technikum sportcsarnokában, ahol mostantól egészen szombat délutánig zajlanak majd a röplabdameccsek. A Székesfehérvári Diáktanács 2018 óta rendezi meg a 24 órás röplabdakupát, mely mindössze a pandémiás időszak alatt maradt el. Az eseményen idén összesen 13 csapat indult, összesen több mint 100 játékossal. A nevezők között nem csak székesfehérváriak vannak: egy váci fiatalokból álló együttes az interneten találkozott a felhívással, majd adta le nevezését. A csapatok nem fognak unatkozni, hiszen folyamatos lesz a játék, a tervek szerint mindig lesz valaki a pályán. A mérkőzéseket a hagyományoknak megfelelően nem időre vagy szettre, hanem elért pontra játsszák, így a meccsek győztese az lesz, aki először éri el a 25 pontot.

„Ötödik alkalommal hívtuk a város fiatalságát erre a tornára, ahova idén is szép számmal jelentkeztek csapatok.” – kezdte köszöntőjét Mészáros Attila alpolgármester a Jáky sportcsarnokában. Örömét fejezte ki, hogy egyre népszerűbb a rendezvény, ahol a diákok a sport mellett akár új barátságokat is köthetnek. Az alpolgármester sportszerű játékot, valamint közösségépítéssel és sportolással eltöltött 24 órát kívánt a résztvevőknek.

Bőhm László, a Székesfehérvári Diáktanács elnöke elmondta: boldog, hogy az új játékosokon kívül sok ismerős arcot is látott a nevezők között, hiszen többen már rendszeres résztvevői a tornának. Nyilatkozatában arról beszélt, hogy a torna nagyon jó lehetőséget jelent az ismerkedésre azoknak a székesfehérvári fiataloknak, akik a hétköznapokban különböző iskolákban töltik a napjaikat. Az elnök élményekben gazdag kupanapot és jó röplabdázást kívánt a résztvevőknek.

A köszöntők után egy nagy, közös bemelegítés és örömjáték következett, ahol a csapatok egymást pontonként leváltva játszottak egymással. Pénteken egészen 22 óráig lehet biztatni a csapatokat, ezután csak a játékosok és a szervezők tartózkodhatnak az intézményben, majd legközelebb szombat reggel 7-kor nyitják meg a kapukat a közönségnek. Szombaton a 24 órás röplabdakupa a helyosztókkal, egy gálameccsel, valamint az eredményhirdetéssel zárul.

Az eseményen készült fotóinkat Galériánkból letölthetik.

-VÉGE-

Fotó: Simon Erika
Szöveg: Józsa Dávid

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.