Az Alba Bástyát támogatták a hétfői Ugorj be most! est bevételével

2024.03.18. 20:00
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2024. március 18. (hétfő) 
 
 
 
 
 
Újabb állomásához érkezett hétfőn az Ugorj be most! színházi improvizációs sorozat. Jótékony céllal rendezték meg az estet, melynek teljes bevételével – összesen 165.000 forinttal – ezúttal az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központot támogatták.


A Petőfi Kultúrtanszéken este 6 órakor kezdődött a legújabb Ugorj be most! est, amely a nagysikerű Beugró című televíziós műsor mintájára készült. Az esemény jótékony célt szolgált azzal, hogy a teljes bevételt az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ működésére ajánlotta fel a szervező Értékmentők csapata. A 165.000 forint adományról szóló voucher-t Mészáros Attila alpolgármester adta át a szervezőkkel közösen Tisztl Henriknek, az Alba Bástya vezetőjének.

A szervezők nevében Pletser Ádám, az  iGenerációért Egyesület elnöke köszöntötte a résztvevőket, és örömét fejezte ki, hogy egy hosszabb kihagyás után ismét megszervezték az előadást.

Az eseményen Mészáros Attila alpolgármester hangsúlyozta, nagyon hálás az Értékmentők csapatának és a színművészeknek, hogy már hosszú hónapok óta megszervezik ezt a programot, ami kikapcsolódást nyújtó, nevettető és a mindennapok problémáit feledtető esemény. Ugyancsak köszönetét fejezte ki a közönség tagjainak azért, hogy segítik az Alba Bástya Központ munkáját. Közeledik a húsvét, és ilyenkor gondolnunk kell azokra a családokra, akiknek az asztalára talán nem jut mindenből. Az adományból ezúttal tartós élelmiszert, vitaminokat tudnak biztosítani sok családnak, akiknek így szebb lesz az ünnep.

Ugyancsak köszönetét fejezte ki Tisztlt Henrik, az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ vezetője azért, hogy a szórakoztatást összekötötték a karitatív akcióval. Az intézményükben mintegy 100 dolgozó van, aki minden nap a rászorulókért dolgozik zömmel Székesfehérváron és a környező településeken. Évente mintegy 1400-1500 családról gondoskodnak, a rászoruló családoknak 60-70 százaléka nevel több kisgyermeket.

A színházi improvizációs játékban ezúttal is a Vörösmarty Színház művészei, Kiss Diána Magdolna, Varga Gabriella, Krisztik Csaba és Tűzkő Sándor működtek közre.

 

A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.


 

 

Szöveg: Havasi Tímea
Fotó: Bácskai Gergely 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.