A mintegy 100 tagú Székesfehérvári Szív Egyesület 2021 májusában vásárolta meg az újraélesztő készüléket önkormányzati támogatásból. A kisméretű defibrillátor a laikusok számára is könnyen használható, emellett mobilizálható, azaz mindig oda tudják vinni, ahol az egyesületi tagok tartózkodnak, így sürgős esetben azonnal bevethető. Nemrég elvégezték a készülék kötelező karbantartását, melynek komoly költségét szintén önkormányzati forrásból finanszírozták – összegezte Komjáthy György, az egyesület elnöke a Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskolában tartott sajtótájékoztató. Az intézmény tornatermében heti rendszerességgel tartanak gyógytornát a tagoknak szakember vezetésével, ilyen volt a csütörtöki alkalom is.
Östör Annamária egészségügyi, sport- és társadalmi fenntarthatósági tanácsnok, önkormányzati képviselő hangsúlyozta, az Egyesület nagyon fontos feladatot lát el, hiszen a szívbetegek rehabilitációja nem ér véget a kórházban. Az az ideális, ha mozgással, sportolással tartják karban magukat, és erről az Egyesület gondoskodik. A biztonsághoz azonban fontos az újraélesztő készülék, emellett az új sporteszközökkel bővült a szervezet mozgásprogramja.
Az Egyesület a Fejér Megyei Szabadidősport Szövetség és Székesfehérvár Önkormányzata támogatásával kapott 15 pár nordic walking botot, melyeket szintén a csütörtöki találkozón adtak át. Csog Imre, a Szövetség elnökségi tagja, korelnöke elmondta, a szívbetegségben szenvedőknek nagyon jót tesz ez a mozgásforma, amit a kardiológusok is igazolnak. Az Egyesület gyógytornásza, Fábián Árpád nemrég elvégzett egy nordic walking oktatói tanfolyamot a Magyar Szabadidősport Szövetség által, így támogatni tudja a tagtársakat. Az új sportfelszereléseket a tagok a Mátyás király körút 23. szám alatti üzletben ingyenesen kikölcsönözhetik. Ez különösen a nyári szünetben lesz fontos, amikor az iskolai tornaterem zárva tart és a közös torna átmenetileg szünetel.
A sajtótájékoztatót követően Klupács Péter mentőtechnikus tartott bemutatót az újraélesztő készülék működéséről.
Szerdán az országban eddig egyedülálló megállapodás született a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Móri Rendelőintézetében. Czene Attila olimpiai bajnok úszó, a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke és dr. Kovács Attila, a kórház megbízott főigazgatója írták alá a dokumentumot, mely szerint a nordic walkingot ezentúl terápiás céllal alkalmazzák a móri kórházban, gyógytornász segítségével. A szövetség 20 pár felszerelést biztosított a rendelőintézet számára. Komjáthy György fehérvári elnök elmondta, Czene Attila hasonló jellegű támogatásáról biztosította a hazai szív egyesületeket.
A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.
Szöveg: Havasi Tímea
Fotó: Simon Erika



