Székesfehérvárra látogatott az Örmény Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott magyarországi nagykövete

2024.07.05. 17:41
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2024. július 5. (péntek)
 
 
 
 
 
Pénteken délután Székesfehérvárra érkezett Dr. Ashot Smbatyan, az Örmény Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott magyarországi nagykövete, akit Akopjan Nikogosz, az Országgyűlés örmény szószólója kísért el a látogatásra. Dr. Cser-Palkovics András polgármesterrel a kulturális és a gazdasági együttműködési lehetőségekről egyeztettek a Városházán, majd városunk nevezetességeivel ismerkedett a diplomata. Egy konkrét felajánlást is megfogalmaztak a találkozón: az Önkormányzat közreműködésével minden segítséget megadnak a fehérvári és környékbeli családoknak, hogy felkutassák a világháborúban örmény területen elhunyt katonafelmenőik emlékét.
 
 
Dr. Ashot Smbatyan a matematikával és a közgazdaságtannal, illetve a diplomáciával kötötte össze életét. Korábban dolgozott egyetemi kutatóként és főiskolai oktatóként, majd több országban képviselte már hazáját, 2023 májusa óta pedig az Örmény Köztársaság magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagyköveti feladatait látja el.
 
Pénteken bemutatkozó látogatásra érkezett, és hogy a kulturális és a gazdasági együttműködési lehetőségekről egyeztessen Székesfehérvár vezetőivel. Akopjan Nikogosz, az Országgyűlés örmény szószólója is elkísérte őt, a helyi örmény közösség képviseletében pedig a nagymúltú és köztiszteletben álló Abkarovits család tagja, Dr. Abkarovits Géza csatlakozott a találkozóhoz.
 
Dr. Ashot Smbatyan nagykövet első alkalommal járt Székesfehérváron. Elmondta, hogy nagyon gyönyörűnek tartja Budapestet és városunkat is, „az eddig látottak alapján Székesfehérvár az egyik kedvenc városom lesz”. Hangsúlyozta: mindkét országnak régi történelmi gyökerei vannak, véleménye szerint ez jó alap lehet a jelenbeli közös gondolkodásra. Felvetette egy testvérvárosi együttműködés lehetőségét is.
 
„Magyarországon körülbelül ötezer örmény származású ember él. Nemrégiben voltak a nemzetiségi választások is, ahol szerencsére az örmény közösségek is igen aktívak voltak.” – mondta Dr. Ashot Smbatyan, kiemelve, hogy Székesfehérváron is erős gyökerekkel, örmény felmenőkkel rendelkező családok élnek.
 
Az egyeztetés kapcsán dr. Cser-Palkovics András is az együttműködés szorosabbra fonásáról – akár a konzuli szolgálat megerősítésével – beszélt. A testvérvárosi kapcsolatokról szólva a polgármester azt hangsúlyozta, hogy ennek fontos tartalmat is adni, amire példaként a nemzetközi néptáncfesztivált és a gazdasági lehetőségeket emelte ki.
 
„Történelmünkben is vannak kapcsolódási pontok, például, hogy az itteni, egykori orosz katonatemetőben örmény nemzetiségű katonák is nyugszanak. Örményországból szoktak is érkezni családtagok, felkeresni szeretteik sírját. Az ő eligazításuk, segítésük szép, emberi gesztus lehet. Nagykövet úr felhívta a figyelmet egy ottani, jelentős katonatemetőre, amelyben magyar – és vélhetően fehérvári – katonák is nyugszanak. Ha valaki tudja, hogy rokonai között van, aki örmény területen lévő egykori hadifogolytáborban halt meg, most lehetősége van felőlük érdeklődni. Egyre pontosabb nyilvántartásuk van, amelyből szomorú apropóból, de bizonyosságot szerezhetnek a leszármazottak.” – tolmácsolta a polgármester az örmény nagykövet és szószóló felhívását a fehérváriak felé. Mint mondta: az Önkormányzat szívesen vállalja ebben a közvetítőszerepet.
 
A városházi egyeztetést követően a Belvárosban tett sétát az örmény delegáció, megismerkedve Székesfehérvár nevezetességeivel. A találkozón részt vett Lehrner Zsolt alpolgármester is.
 
 
Az eseményen készült fotók letölthetőek a Galériából.
 
 
 
  
 
Szöveg: Stettler Zsuzsanna
Fotó: Simon Erika
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Július
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.