Elkészült az új közvilágítás és a járda a Gyümölcs utcában, a Munkácsy Iskola mellett

2024.09.30. 12:19
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2024. szeptember 30. (hétfő)  
 
 
 
 
 
 
Elkészült az új közvilágítás és a teljes járdafelújítás a székesfehérvári Gyümölcs utcában, a Munkácsy Mihály Általános Iskola mellett. Ezen a szakaszon korábban egyáltalán nem voltak lámpatestek, így a mostani beruházás kiemelten fontos volt a beláthatóság és a közbiztonság szempontjából egyaránt. Minderről helyszíni sajtótájékoztatón számoltak be.


A Gyümölcs utca Munkácsy Iskola melletti szakaszán korábban hiányzott a közvilágítás, ez tette szükségessé a hálózat bővítését. Önkormányzati forrásból idén júniusban elkezdődött és határidő előtt be is fejeződött a beruházás. A mintegy 150 méteres szakaszon hat új oszlopot telepítettek modern, energiatakarékos LED lámpatestekkel, majd a lég- és földkábelek elhelyezése miatt felbontott járdát teljes szélességben újraaszfaltozták.

Szabó Bakos Györgyné önkormányzati képviselő arról számolt be, hogy a lakók már régóta várták a fejlesztést, amit a COVID-járvány okozta költségvetési helyzet miatt évekre el kellett halasztani. Most volt lehetőség arra, hogy a város Önkormányzata saját forrásból megvalósítsa a 13 millió forint értékű beruházást. „Nagyon hiányzott itt a közvilágítás, és szerencsére már van normál költségvetésünk, amibe ez a munka is belefért!” – hangsúlyozta Szabó Bakos Györgyné, aki szeptember 30-ával befejezi önkormányzati képviselői munkáját. Utóda, Lehrner Zsolt kiemelte, a vadonatúj közvilágítás a láthatóság mellett szolgálja a közbiztonságot és esztétikai szempontból is fontos.

A minimális energiafogyasztású, új lámpatestek bevilágítják a járdát, a közutat és részben a Munkácsy Iskola udvarát is.

 

 

 

A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.


 

Szöveg: Havasi Tímea

Fotó: Bácskai Gergely 

 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Október
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
   
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.