Saját készítésű süteményekkel, üdítővel, pezsgővel várta a köszöntésre érkezőket maroshegyi otthonában Károlyi László és felesége, Katalin. Az 1934. november 8-án Székesfehérváron született ünnepeltnek Brájer Éva, Maroshegy önkormányzati képviselője adta át Orbán Viktor miniszterelnök jókívánságokkal teli levelét és Székesfehérvár ajándékát, majd még sok-sok, egészségben eltöltött esztendőt kívánt a születésnaposnak.

 

Hamar kiderült, hogy Laci bácsi legkedvesebb elfoglaltsága a foci, hiszen amikor a kis ünnepségen részt vevő Mezővári Balázs, a Dunafém-Maroshegy Sportegyesület elnöke ajándékként egy egyesületi mezt nyújtott át, azonnal megindult a sztorizgatás. Ifjúkorában Laci bácsi igen tehetségesnek bizonyult a labdarúgásban, nem véletlen, hogy középpályás poszton a VT Vasasban egészen NBII-es szintig vitte, focizott a MÁV Előrében, és az Ikarus-Maroshegy csapatában is rúgta a bőrt. Brájer Éva felidézte, hogy a sportpálya területe annak idején az Ikarushoz tartozott, és a városrész 20. századi története igen erőteljesen kapcsolódik a céghez, hiszen amiként a fiatal László a munkája miatt ideköltözött, úgy érkeztek ide a város és az ország más pontjairól is a fiatal családok, így épült meg például a Rádió lakótelep is. Sajnos a 8 hektáros területet annak idején beruházók vették meg, ám Brájer Éva közbenjárásával sikerült két hektárt visszaszerezni sportcélokra, amely azóta is a maroshegyi focié – elevenítették fel közösen.

 

De térjünk vissza az ünnepelthez, aki Székesfehérvár ráchegyi részén születetett. Nyolcan voltak testvérek, négy leány és négy fiú, így édesanyjának bőven elég volt a háztartást vezetni, a gyerekekről gondoskodni. Édesapja a Villanytelepen, azaz a mai Fűtőerőmű elődjénél dolgozott. A II. világháború a mai Öreghegy egyik présházában érte a családot, ám mivel ott akkor csak szőlők voltak, nem volt stratégiai célpont, a bombázás megkímélte őket. A Rákosi-rendszerben aztán kilakoltatták őket, így aztán albérletről albérletre kellett költözniük.

 

„Az Ikarusban 43 évet dolgoztam! Tanulóként kezdtem a munkát, később lettem géplakatos, sőt egy darabig repülőket is szereltünk. Aztán itt ragadtam, egész életemben egy munkahelyem volt.” – emlékezett vissza fiatalságára Laci bácsi, aki a gyárban ismerte meg későbbi feleségét, Katalint, akivel 1962-ben – május 26-án, amiként a felesége közbevetette – tartották meg az esküvőt, egy lányuk és egy fiuk született. Közben sajátkezűleg, barátaikkal, ismerősökkel kalákában felépítették a házukat, ahol azóta is élnek.

 

A kályhában lobogott a tűz, Laci bácsi nyelve pedig megeredt, felidézte sportos emlékeit: fénykorában három évig focizott a VT Vasasban olyan nevekkel együtt, mint Szentes Jenő, Bognár Ferenc, vagy éppen Németh Lajos. „Nem mondtam még senkinek, de fiatalabb koromban, 18-19 évesen NBI-es játékos voltam. Mégpedig tekében, benne voltam a legjobb háromban!” – tette hozzá a sportember, akinek megvan a véleménye a mai fociról is. „Azt nagyon nem értem, hogy amikor a játékosok manapság 10 méter távolságból öt méterre a kapu fölé lövik a labdát, miért tapsolnak az edzők?!”

 

És hogy mi a titka a hosszú életnek? „Hát az, hogy nem kell fiatalon meghalni!” – válaszolta nevetve a talpig fitt szülinapos, aki ma is szemüveg nélkül olvassa az újságot, rendben tartja a kertet, biciklivel jár vásárolni. és persze egyetlen maroshegyi meccset sem hagy ki. Látva fittségét, valószínűleg arra se mondana nemet, ha a lelátóról behívnák a pályára. „Amikor a csapat első lett a bajnokságban, én is érmet kaptam, mert – azt mondták – többet vagyok itt, mint a játékosok!”

 

Isten éltesse Laci bácsit!

 

 

 

Az ünnepségen készült fotók letölthetők a Galériából.

 

 

 

 

                                                                            – Vége –

 

 

Fotó: Simon Erika

Szöveg: Házi Péter