A fény és a várakozás ünnepe: megnyílt a 22. Betlehemi Szép Csillag kiállítás

2024.11.30. 13:50
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2024. november 30. (szombat) 
 
 
 
 
 
Amint a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szombaton megnyílt kiállítás mutatja, betlehemből mindig lehet valami újat, valami eredetit, valami csodálatosat alkotni. A Fehérvári Kézművesek Egyesülete által életre hívott pályázatra 104 alkotás érkezett, amelyek december 22-ig várják elcsendesedésre, lelassulásra az ünnepi készülődésben kicsit elfáradt betérőket.
 
A Fehérvári Kézművesek Egyesülete által rendezett kiállítást – amelyen Székesfehérvár képviseletében részt vett Lehrner Zsolt alpolgármester is – Spányi Antal megyéspüspök és Jakubek Tiborné, a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház igazgatója nyitotta meg.
 
„A legbensőségesebb készületi időszak mindannyiunk számára advent. Ebben az időben a születés történetére fókuszálunk, a gyermekek is számolják már a napokat, mennyit kell még aludni karácsonyig. Ám karácsony nem úgy általában a szeretet ünnepe, hanem azé a szereteté, amely arról szól, Isten úgy szerette ezt a világot, hogy egyszülött fiát adta értünk. Istennek ez a szeretete ott munkál mindannyiunkban: a betlehem egyszerűsége ezt a szeretetet, ezt a szépséget, karácsony lényegét mutatja meg.” – mondta köszöntőjében Spányi Antal. A megyéspüspök kiemelte, hogy az alkotásokkal szívünk és lelkünk is gazdagodik, s megköszönte a pályázók alkotói alázatát, azt kívánva mindenkinek, sikerüljön a várakozás hetei alatt elmélyedni Betlehem üzenetében.
 
A tárlatot befogadó Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház nevében Jakubek Tiborné igazgató osztotta meg gondolatait a szépszámú érdeklődővel. Felidézte, az ő gyermekkorában nagyon más volt az ünnepvárás. Fontos volt minden alkotói munka, mindennek megvolt a helye, az értéke, megvolt az élet „kerete”. Ám ebben a gyorsan változó világban, amikor a technikai fejlődés ugyan megkönnyíti az életünket, pont ezek a keretek kezdenek eltűnni, azzal a jelszóval, hogy nincs rá időnk. Ötven-hatvan évvel ezelőtt az emberek alkotói voltak a világnak, ma viszont inkább fogyasztói vagyunk. Éppen ezért hatalmas öröm a művelődési háznak, hogy sokadik alkalommal adhat helyet alkotó, egymásnak segítő, egymásra odafigyelő emberek munkáinak. Jakubek Tiborné köszönetet mondott a Fehérvári Kézművesek Egyesülete minden tagjának, hogy azt a fajta alkotói munkát, tudást, amit ők már mesterség szintjére emeltek, szakkörök és számtalan más foglalkozás segítségével átadják azoknak az érdeklődőknek, akik szeretnék megtapasztalni az alkotás, a teremtés csodáját.
 
„Amikor meghirdettük, immár 22. alkalommal a Betlehemi Szép Csillag pályázatot, eszembe jutott, vajon lesznek-e jelentkezők? Hiszen az elmúlt két évtized alatt olyan sok szép betlehemet készítettek a pályázók, nem lehet mindig újat és újat várni. Ám amikor körbenéznek majd a kiállításon, Önök is láthatják, a kisangyalnak volt igaza, aki azt súgta a fülembe, hogy bízzak az emberekben: 104 alkotás érkezett az idei pályázatra, amelyek mindegyike egyedi, különleges a maga nemében.” – osztotta meg örömét Szenczi Jánosné, a Fehérvári Kézművesek Egyesületének elnöke. Hozzátette, ebből nyolcvanhat művet gyermekek, tizennyolcat pedig felnőttek készítettek. Több esetben egy egész család fogott össze, hogy együtt éljék meg az alkotás örömét, s ilyenkor bizony a testvérharc is megszűnt, hiszen mindenki azért dolgozott, hogy az ő közös betlehemük legyen a legszebb. A pályaművek között akad olyan is, ami nem betlehem lett, ám mivel a karácsonyváráshoz kapcsolódnak, az egyesület az összeset kiállította. A zsűri végül tizenöt egyéni betlehemet, öt családi, négy felnőtt és tizenhárom gyermekcsoportok által készített alkotást díjazott.
 
Az idei betlehemek között új anyagokból, új technikával készült alkotások is láthatók, s olyan is van, amelyet „meg kell illatolni”. Megcsodálható például egy hatalmas, fából faragott betlehem, de gyönyörű, népies mintákkal kifestett művek is felvonulnak a tárlaton, két, gyermekek által legóból épített betlehem pedig mosolyt csal a látogatók arcára.
 
A kiállítás mától egészen december 22-ig látogatható a Szent István Művelődési Házban, ahová minden, az adventi rohanásban elcsendesedni vágyót várnak a szervezők.
 
 
A megnyitón készült képek letölthetők a Galériából.
 
 
 
                                                                                   – Vége–
 
 
 
Fotó: Simon Erika
Szöveg: Házi Péter
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.