"Figyeljünk a gyermekeink ritmusára" - Vízivárosi Advent

2024.11.30. 19:02
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2024. november 30. (szombat) 
 
 
 
 
Szombaton délután folytatódott idén a Vízivárosi Advent szép hagyománya. A közös ünnepváró programon iskolák és óvodák gyermekcsoportjainak karácsonyváró műsorait és a Mézengúz zenekart láthatták a vendégek, akiket süteménnyel, meleg teával és kézműves foglalkozásokkal is vártak a Vízivárosi Általános Iskola aulájában.
 
 
 
A Vízivárosi Advent dr. Horváth Miklósné korábbi önkormányzati képviselő által megteremtett, szép hagyománya idén is folytatódik – mondta Patik Ferenc. Idén egy alkalommal, az első adventi szombaton készültek sok színes programmal. „Olyan ünnepi környezetet szerettünk volna teremteni, ami emlékezetes lehet a gyerekeknek, hiszen ilyenkor ők vannak a középpontban. Az ART Kulturális Egyesületnek köszönhetően pedig nagyon hangulatosra sikerült az idei program helyszíne. Jó dolog lenne adventkor a gyerekek tempójához lelassulni egy kicsit és rájuk figyelni, bármennyire is felpörgetett időszak az év vége. Ha pedig figyelünk a gyerekeink ritmusára, akkor mi, felnőttek is jobban el tudunk csendesedni egy kicsit.”
 
A rohanó világban, ami körülvesz minket, nagyon fontos, hogy egymásra figyeljünk, beszélgessünk és arra irányítsuk a figyelmünket, ami 24 nap múlva következik, hogy ez a lelkünkben is hozzon változást - mondta dr. Horváth Miklósné. „Minden napban van valami jó, csak meg kell keresni az örömteli pillanatokat. Próbáljuk meg, hogy ez a 24 nap erről szóljon, és karácsonykor úgy állhassunk a fa mellé, hogy bennünk is ragyog a betlehemi csillag fénye.”
 
Az ünnepvárás csodájának megéléséről és a karácsonyra való készülődésről Czető Bálint evangélikus lelkészt beszélt a Vízivárosi Advent népes közönségének.
 
Hópihék karácsonya címmel adott műsort a Németh László Általános Iskola, majd az Árpád Úti Óvoda Picinke csoportjának Adventi gyertyaláng összeállítása következett, akiket a Rákóczi Úti Óvoda Süni csoportjának Süssünk, süssünk valamit című produkciója követett.
 
A Vízivárosi Adventen a Mézengúzok Gyermekzenekar adott karácsonyváró koncertet, majd a Nefelejcs Tagóvoda nagycsoportosainak segítségével egy Erdei karácsony elevenedett meg, végül pedig a Vízivárosi Tagóvoda Szamóca csoportja mutatta be az Álmodik a fenyőfácska című történetet. A színpadi gyermekprogramok mellett kézműves foglalkozások várták kicsiket és nagyokat egyaránt, valamint karácsonyi süteményekkel és meleg teával is készültek az ünnepváró program szervezői.
 
 
 
Az eseményen készült fotók letölthetők a Galériából.
 
 
 
 
 
                                                                           – Vége –
 
 
 
Szöveg és fotó: Bácskai Gergely
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.