2024.12.13. 13:45
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2024. december 13. (péntek)
Nyílt napot rendezett pénteken az Óbudai Egyetem, amelynek célja az volt, hogy a leendő hallgatók minél jobban megismerhessék az Alba Regia Kar képzési profilját és szolgáltatásait – ezeket a szakfelelősök mutatták be részletesen a fiataloknak. Hallgatói instruktorok segítségével, barátságos légkörben a képzések iránt érdeklődő diákok valamennyi kérdésükre választ kaphattak.
A pénteki nyílt napon olyan nagy volt az érdeklődés az Óbudai Egyetem Alba Regia Karának képzései iránt, hogy a zsúfolásig megtelt nagyelőadó mellett az egyetem különböző termeiben, online formában követték a megnyitót és az azt követő előadásokat, szakspecifikus tájékoztatókat a fiatalok.
A megnyitón dr. Cser-Palkovics András polgármester arra invitálta a nyílt napra érkezőket, hogy csatlakozzanak az Óbudai Egyetemhez, legyenek az egyetem polgárai a következő években, és ha lehet, válasszák Székesfehérvárt a képzés helyszínéül. Kiemelte, hogy egy folyamatosan fejlődő intézményről van szó, amely a nemzetközi rangsorok alapján most már Magyarország második legjobb felsőoktatási intézménye. „Akár a műszaki, akár a gazdaságtudományi képzések tekintetében is modern, korszerű tudást lehet itt szerezni a hagyományos és a duális képzési formákban egyaránt. Emellett bízom benne, hogy a fiatalok úgy érzik, ez egy jó város, és bízom abban is, segítenek nekünk abban is, hogy egyre több, a fehérvári egyetemekhez kötődő fiatalos hagyomány is megszülessen." – tette hozzá a polgármester, aki szerint a következő félév nem lesz egyszerű a leendő hallgatóknak, viszont az azt követő egyetemi évekért nagyon irigyli őket, hiszen kevés jobb időszak van az ember életében, mint egyetemistának lenni.
Dr. Györök György professzor, az Óbudai Egyetem Alba Regia Karának dékánja arra biztatta a résztvevőket, hogy jó egyetemet és jó hivatást válasszanak maguknak, és mindenképpen tanuljanak tovább, mindezek tükrében pedig ideális választás lehet számukra az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara, ahol többek között gépészmérnök, villamosmérnök, mérnök-informatikus szakok indulnak, és ezen kívül gazdálkodást és geoinformatikai képzést is indítanak. A dékán kiemelte, hogy a székesfehérvári képzések minősége megegyezik a budapestivel, emellett az anyagi racionalitás is Fehérvár mellett szól, ha figyelembe vesszük az utazás és az albérlet költségeit. Szólt a duális képzési formáról, kiemelve, hogy hallgatóik, leendő mérnökeik ipari környezetben is kipróbálhatják magukat, hasznos gyakorlati ismeretekkel gazdagodnak és anyagi biztonságra is szert tehetnek.
Dr. Pogátsnik Monika oktatási dékánhelyettes elsőként az egyetem felépítésével és duális képzéseivel kapcsolatban tartott általános tájékoztatót a résztvevőknek, de szó esett a felvételi rendszerről, az ösztöndíjakról, a hallgatói eseményekről és a külföldi képzési lehetőségekről is. Az általános ismertetőt követően szakspecifikus tájékoztatón vehettek részt a diákok, legvégül pedig egy egyetembejárás következett a jelenlegi hallgatókkal közösen.
A tájékoztatón elhangzott, hogy az Óbudai Egyetemen nagy hangsúlyt fektetnek a gyakorlatorientáltságra, és három nagy területen – műszaki, gazdasági és informatikai – képeznek szakembereket. Az Alba Regia Kar alapképzései között a gépészmérnök, a mérnök informatikus, a műszaki menedzser, a villamosmérnök, a földmérő és földrendező, valamint a gazdálkodás és menedzsment szakok is. A Mesterképzések között pedig a geoinformatika, a mechatronikai mérnök, a mérnökinformatikus és sportközgazdász szerepelnek.
Az eseményen készült fotók letölthetőek a Galériából.
Szöveg: Gáspár Péter
Fotó: Ostorházi Helga



