Nyílt napot tartott a Kodolányi János Egyetem is

2024.12.13. 14:30
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2024. december 13. (péntek)
 
 
 
 
 
Nyílt napot tartott pénteken a Kodolányi János Egyetem a Technika Házában, ahol a teljes képzési kínálatról és a felvételi eljárás folyamatáról is tájékoztatták a továbbtanulás előtt álló diákokat. A végzős fiatalok rövid általános bemutatkozás után megismerhették az egyetem által indított szakokat és azokat a piaci partnereket is, ahol gyakorlatot szerezhetnek már a képzés ideje alatt.
 
 
„A felsőoktatási továbbtanulással kapcsolatos döntés nagyon komoly és egy életre szól. A mostani fiatalok és szüleik nincsenek könnyű helyzetben.” – kezdte tájékoztatóját dr. Vizi László Tamás mb. rektor a Kodolányi János Egyetem pénteki nyílt napján. Elhangzott, hogy Székesfehérváron nyolc alapszakkal várják a hallgatókat.
 
Az egyetem rektora kiemelte, hogy a tavalyi évben már volt a Kodolányi János Egyetemnek 500 állami ösztöndíjas férőhelye, és most is lehetőség van rá, hogy erre az 500 fő államilag támogatott helyre jelentkezzenek a fiatalok. Felhívta a végzősök figyelmét arra, hogy érdemes pontosan átnézni a felsőoktatási intézmények kínálatát. „Bár a Kodolányi nyílt napján vagyunk, de azt is fontosnak tartom, hogy az alapos tájékozódás mellett az általános felvételi eljárásról is beszéljünk. Bárhova is jelentkezzenek, hibát ne kövessenek el, mert az életükben most egy fordulópont és egy nagyon komoly döntési helyzet van. Ha itt valaki hibázik, ha valamilyen határidőt elmulaszt, az lecsúszik a felvételiről. És ennek óriási következményei lehetnek.” – hangsúlyozta.
 
Dr. Vizi László Tamás arról is beszélt, hogy biztosan vannak sokan, akik már egyértelműen tudják milyen irányba szeretnének továbbtanulni, de „azt gondolom, hogy többen vannak azok, akik még bizonytalanok, akik még gondolkodnak és döntés előtt állnak.” Arra biztatta a fiatalokat, hogy alaposan tájékozódjanak és mérlegeljenek.
 
A Kodolányi János Egyetem az alábbi szakokat indítja Székesfehérváron, valamint Budapesten és Orosházán:
HUMÁNTUDOMÁNYI KAR – Anglisztika, Nemzetközi Tanulmányok, Pedagógia, Történelem
GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR - Emberi erőforrások, Gazdálkodási és menedzsment, Szociális munka, Turizmus-vendéglátás;
ÚJMÉDIA ÉS KREATÍVIPARI KAR - Előadóművészet, Kommunikáció- és médiatudomány, Közösségszervezés, Üzemmérnök-informatikus
 
Székesfehérvár jövője azon is múlik, hogy hány fiatal marad itt, vagy kerül ide tanulni nappali tagozatra – hangsúlyozta Domokos Tamás, a Kodolányi János Egyetem elnöke. Mint elmondta, a pénteki nyílt napon azt mutatják be a fiataloknak, hogy mi mindent nyújthat nekik a Kodolányi Fehérvár, ami egy élhető, szép városban működik, de egyúttal az Erasmus-férőhelyek révén bárhova eljuthatnak Európában is.
 
„A nyílt napot közösen szerveztük azokkal a partnerekkel, akikkel Fehérváron a képzéseket is megvalósítjuk, így nem csak az adott szakkal ismerkedhetnek meg a diákok, hanem azokkal a partnerekkel is, akiknél a gyakorlati életben dolgozhatnak, vagy akár a tanulmányok után munkát is vállalnak majd.” Kiemelte, hogy minden hallgató, aki Kodolányis diákként átlépi az egyetem kapuját, kap egy egyéni mentort maga mellé. Ő az egész tanulmánya alatt segíti a hallgatót és végigkíséri az ügyes-bajos gondjait, akár tanulmányi, akár bármilyen más kérdésről is legyen szó.
 
Fontos újítás az idei évtől, hogy a jelentkezés során már a karokon belül kell keresni a szakokat a felvi.hu oldalon. A felsőoktatási felvételi eljárás jelentkezési időszaka 2025. február 15-én zárul.
 
Az eseményen készült fotók letölthetőek a Galériából.
 
 
 
 
 
Szöveg: Bácskai Gergely
Fotó: Simon Erika
 
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.