Friss alkotásokkal, a jelenkor magyar zeneszerzőinek műveivel ismerkedhettek meg a fiatalok a PartiTúra évindító előadásán. A jelen hangjai között Dobri Dániel kalauzolta a hallgatóságot, akik először „vonatra szálltak”. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar vonósai Balogh Máté Bahnmusik művével indították a koncertet, amelyben egyetlen fúvós, a vasutas szerepét vállaló Dávid József klarinétos adott tárcsával zöldutat és fújta az indulást jelző sípot az egyre gyorsuló, majd megérkező vasparipának. A mű különlegessége az volt, hogy minden zenész saját szólamot játszott, jelképezve ezzel is az óriási gép összetettségét, alkatrészeinek összehangolásával működő járművet. A dallamok szárnyán a következő állomás Kanada volt. Hollós Tamás Empressions két brácsára és kamarazenekarra készült darabja, amelyben egy oboa és egy klarinét szólalt meg, egy képzeletbeli találkozást idézett meg az őslakos Blackfoot indiánokkal. A különleges hangulatú művet követően visszatértünk Európába. Tóth Péter Balkán Concertante művéből néhány taktust együtt muzsikált a zenekar és a közönség, amelynek tagjai magukkal hozott hangszereikkel, azaz a tenyerükkel tapsolták a táncba hívogató szinkópa ritmust Tihanyi László karmester vezényletével.
A PartiTúra ifjúsági koncertsorozat áprilisban zárul, amikor Beethoven világával ismerkedhetnek meg a fiatalok. A házigazda és a karmester Dobszay Péter Junior Prima díjas karmester lesz.
A koncerten készült fotók letölthetőek a Galériából.



