A Szent Sebestyén-templomban gyűltek össze a hívek hétfőn a város minden részéből, hogy megemlékezzenek az 1739-es pestisjárvány alóli csodálatos szabadulásról. Spányi Antal megyés püspök beszédében felidézte, miként kérték a felsővárosiak Szent Sebestyén segítségét, s hogyan tettek a megmenekülést követően örök időkre szóló fogadalmat. A templomot a felsővárosi iskolások ölelték körbe, a szentmise végén pedig forró teával, fánkkal várták a híveket.

Az 1739-es pestisjárványtól való szabadulásra emlékező hálaadó misére a város számos plébániájáról érkeztek hívők, ahol Székesfehérvár Önkormányzatát Róth Péter alpolgármester képviselte, valamint részt vett a szentmisén Vargha Tamás miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő is. A megemlékezésre a Felsővárosi Általános Iskola diákjai és pedagógusai is eljöttek, akiket Földi Zoltán, a Felsővárosi Általános Iskola igazgatója, egyben a városrész önkormányzati képviselője köszöntött, majd röviden felidézte a vértanú történetét és a fehérvári pestisjárvány pusztítását is. A szentmise előtt a diákok „körbeölelték” a Szent Sebestyén-templomot, kifejezve elkötelezettségüket a város, illetve a városrész hagyományai iránt.

A misére érkezőket Nyárai-Horváth István felsővárosi plébános köszöntötte, majd Spányi Antal megyéspüspök szólt a megjelentekhez. „Ne féljetek azoktól, akik képesek megölni a testet, de nem képesek a léleknek ártani!” – idézte beszédében Máté evangéliumát, és arról is beszélt, hogy habár hosszabb időbe tellett, de az apostolok életévé váltak ezek a szavak. Rájöttek arra, nem a földi életet kell félteni, mert az élet nagy kincs, Isten ajándéka, de ennél is nagyobb kincs a hit, amely Krisztus ajándéka, s amely átsegíti őket minden szenvedésen és bajon, és amely elvezeti őket abba az országba, amelyről mi – jobb híján – ezekkel a szavakkal szoktunk beszélni: mennyország és örök boldogság.

Az első három évszázadban a vértanúk tömege halt a hitben a vértanúhalált, hitüket meg nem tagadva vállalták a tanúságtételt, bármi is lesz a következménye. „Szent Sebestyén is így élte meg a maga tanúságtevő életét és vértanúhalálát. Tudta, hogy előbb-utóbb rá fognak döbbeni, kicsoda ő: egy keresztény tiszt a császári testőrségben.” – idézte fel annak a szentnek az alakját Spányi Antal, akihez a felsővárosaik imádkozni kezdtek 1739-ben, amikor a nagy pestisjárvány kitört, s teljes pusztulással fenyegette Székesfehérvárt. „Az emberek mindent megtettek, amit lehetett, de minden emberi tapasztalat és okosság, minden orvosi útmutatás kevés volt. Ekkor fordultak reménnyel Istenhez, mert bűnösnek érezték magukat és kérték Szent Sebestyén közbejárását. És ekkor megtörténik a csoda. A csoda, amelyről Fehérvár népe tudta, hogy az imádság által érdemelték ki és Szent Sebestyén közbejárása által lettek rá méltók. Elhatározásuk megszületett, és 286 évvel ezelőtt megígérték, hogy templomot építenek Szent Sebestyén tiszteletére, hogy az ő ünnepét minden évben méltó módon megülik, és erre örök időkre szóló fogadalmat Istennek.”

A megyés püspök arról is beszélt, hogy ma a világ tele van félelemmel, aggodalmaskodással. „Tapasztaljuk a világ tévelygését, a világban dúló háborút és pusztítást, tapasztaljuk az egyházra kent mindenféle gyalázatot, és tapasztaljuk az egyház gyengeségét és bűneit is. Sokszor az ember elbizonytalanodik, s azt gondolja, talán tényleg jobb lenne csöndben maradni, egy szót sem szólni. Ne is fedezzenek föl, nem kell senkinek tudni, a hit az én magánügyem, az én szívem-lelkem legbelsőbb dolga. Ám akkor nem vagyok keresztény már, mert keresztény csak az lehet, aki tanúságot tesz, aki bátran kiáll!” – fogalmazott.

A szentmise után a templom előtti téren a Fehérvári Polgárok Egyesülete, valamint a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ szervezésében forró teával, fánkkal várták az emlékezőket. A misén és az azt követő rendezvényen számos székesfehérvári közéleti személyiség is részt vett, többek között Horváth Miklós Csaba alpolgármester, valamint Szontaghné Kovács Erika és Viza Attila önkormányzati képviselő is.


A szentmisén készült fotók letölthetők a Galériából.


 

                                                                           –    Vége –




Fotó: Simon Erika
Szöveg: Házi Péter