Ápolónak készülő diákok és gyakorló szakdolgozók mutatják meg tudásukat a négynapos vármegyei döntőn

2025.01.27. 10:57
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2025. január 27. (hétfő)
 
 
 
 
 

A Bugát Pál Technikumban hétfőn reggel kezdődött meg a Kossuth Zsuzsanna Nemzeti Egészségügyi Szakképzési Verseny vármegyei középdöntője, amelyen négy kiemelt területen mutathatják meg szakmai ismereteiket a középiskolás tanulók és a betegellátásban már dolgozó ápolók.

A Kossuth Zsuzsanna Nemzeti Egészségügyi Szakképzési Versenyt 2022-ben hirdette meg először a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) a szakképzésben résztvevő fiatalok számára, az egyészségügyi szakmák, szakirányok alapján több különböző ismeretkörben. A szakképzési verseny pedagógiai célja a szakképzésben kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatalok, illetve a munka melletti képzésben résztvevők és felkészítő tanáraik eredményeinek elismerése, illetve az egészségügyi szakmák társadalmi presztízsének növelése, az egészségügyi pálya vonzóvá tétele a fiatalok számára.

A Székesfehérvári Szakképzési Centrumhoz tartozó Bugát Pál Technikumban hétfőn reggel kezdődött középdöntőt Szabó István, a MESZK Fejér Vármegyei Területi Szervezetének általános alelnöke nyitotta meg, aki megköszönte a Bugát Pál Technikumnak és Szomor Andrea igazgatónak, hogy helyet biztosítanak a versenynek, illetve dr. Cser-Palkovics András polgármesternek, hogy elvállalta a rendezvény fővédnökségét.

Székesfehérvár Önkormányzatának képviseletében Mészáros Attila alpolgármester köszöntötte a versenyzőket, megköszönve a MESZK-nek, hogy immár harmadik alkalommal szervezte meg a megmérettetést. „Két szempontból is fontos ez a verseny: egyrészt a tanulók számára kiváló lehetőség, hogy tudásukat megmutassák és teszteljék, részvételükkel pedig példát mutatnak kortársaiknak, rávilágítva arra, milyen fontos az utánpótlás mind az alapellátás, mind a szakellátás esetében. Köszönöm Önöknek, hogy ezt a pályát választják, felbecsülhetetlen ugyanis az az érték, amit munkájukkal adnak a jövőben a közösségnek, a betegeknek!” – fogalmazott az alpolgármester.

A megnyitón a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházat képviselve részt vett Nyakas Eszter ápolási igazgató és dr. Bakos Gábor főigazgató is. „Ezen a versenyen olyanok is vannak, akik már kórházunk kollégái, és olyanok is, akik reményeim szerint hamarosan nálunk dolgoznak majd. Ez a találkozó remek alkalom arra, hogy ugyan már téttel, de még nem életre menően megmutathassák tudásukat, elhivatottságukat.” – köszöntötte a résztvevőket dr. Bakos Gábor főigazgató.

A Székesfehérváron tartott vármegyei középdöntőben 19 diák vesz részt, és négy külön témában zajlanak a versenyek mától egészen január 30-ig. Hétfőn a már a kórházban dolgozó, továbbképzésben résztvevő szakdolgozók mutathatták meg szakápolási ismereteiket és tudásukat a sebészeti ápolás területén, keddtől csütörtökig pedig alapápolás, belgyógyászat és elsősegélynyújtási alapismeretek témakörben versenyeznek a középiskolás tanulók. Mind a négy kategóriában egy-egy győztest hirdetnek majd, akik képviseli vármegyénket a budapesti, országos döntőben. Tavaly egyébként a Bugát Pál Technikum versenyzője, Teker Fanni 3. helyezést ért el az alapápolás-gondozás, elsősegélynyújtási alapismeretek kategóriában az országos megmérettetésen.

A versenyben résztvevők száma országosan évről évre növekszik, 2022/2023-as tanévben 592 fő, a 2023/2024-es tanévben 733 fő, idén pedig 1170 tanuló jelentkezett. A középdöntőben eredeti munkakörnyezetet szimuláló gyakorlati feladatokat oldanak meg a versenyzők, ahonnan versenyhelyszínenként és ismeretkörönként az első helyezett jut tovább a már említett döntőbe.

A négynapos verseny eredményeiről, arról, hogy kik jutottak az országos döntőbe, a vármegyei fordulók lezárultát követően beszámolunk.

A megnyitón készült képek letölthetők a
 Galériából.


 

                                             – Vége –




Fotó: Varju Zoltán Mihály

Szöveg: Házi Péter

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.