Testbeszéd és a tökéletlenség szépsége – táncköltészet a balett színház újabb premierjén

2025.02.12. 14:25
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2025. február 12. (szerda) 
 
 
 
 
A Testbeszéd című kétrészes táncszínházi produkció premierjét tartják március 23-án 19 órától a Vörösmarty Színházban. A Székesfehérvári Balett Színház előadásában a Beszélő testek című rész a testbeszéd művészi megnyilvánulása, míg a Törés/Vonalak, vagy japán eredetű szóval kifejezve a kintsugi a tökéletlenségben rejlő szépséget jelenti meg, amelynek fő ismérvei az aszimmetria, a hiányosság, valamint az egyszerűség dicsérete.
 
 
A készülő produkciót bemutató sajtótájékoztatón részt vett Székesfehérvár alpolgármestere, Lehrner Zsolt is, aki kiemelte, hogy az idei évad harmadik bemutatója előtt áll Székesfehérvári Balett Színház, amely a nagysikerű Pinokkió és a Tűzmadár után a Testbeszéd című előadást tűzi műsorra. Az alpolgármester az előadás kapcsán szólt arról, hogy maga a testbeszéd születésünktől halálunkig végigkísér minket. „Tulajdonképpen sokkal előbb megvan a mozgás és a testbeszéd az ember természetében és kommunikációjában, mint a beszéd. Ahogy megszületik egy csecsemő, egy gyermek rögtön testbeszéddel nyilvánítja azt ki, hogy éhes, vagy ha nem tetszik neki valami, tehát ez az ember elsődleges nyelve." A produkció második felvonásáról szólva Lehrner Zsolt a japán filozófiával átitatott színpadi elemekre hívta fel a figyelmet, amelyek az újjászületést keltik életre. Hozzátette, hogy a kintsugi szellemében fogant művészi produkció sok izgalmat rejt majd a fehérvári közönség számára, és egyfajta metamorfózist láthatunk majd, amely egy új élet kezdetéhez vezet.
 
„Táncolj nekem egy percet és megmondom ki vagy.” – idézte Egerházi Attila, a balett színház vezetője Mikhail Baryshnikovot, az orosz születésű amerikai balett-táncost, koreográfust a Testbeszéd című produkció kapcsán. „Nem tudjuk elrejteni az érzéseinket, a testbeszédünket. Csak egy attitűd, egy tartás nagyon sokat árul el az emberről, tehát minden ember használja a testbeszédet. Minden ember táncos, de nem minden ember táncművész, mert a művész tudatosan is leképezi az életet mozgásban." – tette hozzá Egerházi Attila.
 
A második részről a balett színház vezetője elmondta, hogy a darabot a kintsugi filozófiája ihlette, ami eredetileg a törött kerámia javításának japán művészete, porított arany, ezüst vagy platina keverékével. A kintsugi elfogadja a hibásat, a tökéletlent, gyakorlatilag újraalkotja a szépséget, egy törött tárgy metamorfózisa révén. Egerházi Attila szólt arról is, hogy mi sem állhatna messzebb a mai fogyasztói társadalomban filozófiájától. Hozzátette, hogy a kintsugi a lélekre is vonatkozik, és ezen filozófia mentén készült a darab, ami nem cselekményes mű, sokkal inkább egy táncköltészet.
 
A darab jelmeztervezői Pajor Patrícia és Herman Anett lesznek, akik több éve dolgoznak már együtt a társulattal.
 
Pajor Patrícia a Törés/Vonalak című produkció kapcsán kiemelte, hogy az előadásnak nagyon nagy pluszt tud adni maga a látvány, ami a ruhákból, a díszletekből, és a fénytervezésből tevődik össze. A ruhákról elmondta, hogy azok nem túl direkt módon, de jelképezik majd azt a fajta japán filozófiát, amit Egerházi Attila megálmodott, és ez elsősorban az anyagválasztásban és a szabásban fog megmutatkozni. „Nem szerettünk volna egy ilyen nagyon direkt, töredezett, kintsugi mintázatú, repedezett formát megmutatni, mert úgy gondoljuk, hogy a nézőkben is megvan az a fajta kreatív szemlélet, hogy össze tudják kötni fejben a dolgokat és mögé szerkeszthetik a saját történetüket."
 
Herman Anett hozzátette, hogy az anyagválasztás kulcsfontosságú volt, ebben megjelenik a tökéletlenség, viszont összképében mégis egy szép egységet alkot. Kiemelte, hogy izgalmas tervezői feladat volt ez a munka számukra, amelyben el akarták kerülni, hogy "illusztratívak" legyenek, de mégis sokat tudnak sugallni és teret adni a táncművészeti gondolatoknak.
 
Jegyek elérhetők a Vörösmarty Színház jegyirodájában és a jegy.hu felületén.
 
Az eseményen készült fotók letölthetőek a Galériából.
 
 
 
 
                                                                           - Vége -
 
 
 
Szöveg: Gáspár Péter
Fotó: Bácskai Gergely
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.