Éves szakmai konferenciájukat tartották a gyermekvédelmi szakemberek az Alba Bástyában

2025.02.18. 16:00
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2025. februrá 18. (kedd) 
 
 
 
 
 
 
A gyermekvédelmi észlelő- és jelzőrendszerben dolgozó szakemberek hagyományos, éves konferenciáját rendezték meg kedden az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központban. A teltházas eseményen összefoglalták a 2024-es esztendő tapasztalatait és iránymutatásokat, feladatokat fogalmaztak meg a 2025-ös évre vonatkozóan. A fenntartó székesfehérvári Önkormányzat nevében Mészáros Attila alpolgármester mondott köszönetet a kollégák hatékony munkavégzéséért és együttműködéséért.


A hagyományoknak megfelelően idén is megszervezte éves gyermekvédelmi szakmai tanácskozását az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ. Óriási volt az érdeklődés, a konferencián mintegy 120, az észlelő- és jelzőrendszerben tevékenykedő, székesfehérvári szakember vett részt, jöttek többek között iskolaigazgatók, óvodavezetők, pedagógusok, védőnők, rendőrök, háziorvosok és házi gyermekorvosok is.

A tanácskozást Mészáros Attila alpolgármester nyitotta meg. Mint fogalmazott, a konferencia megrendezése nem csak törvényi kötelezettsége az Önkormányzatnak, sokkal több annál, hiszen ilyenkor van lehetőség a találkozásra, a személyes és szakmai kapcsolatok ápolására. Köszönetét fejezte ki a jelzőrendszerben aktív tagként működő intézménynek, majd hozzátette, hogy a tavalyi évben tapasztalt jelzésszám-emelkedés több fontos dolgot mutat. Pozitívumként említette, hogy egyre erősebb a jelzőrendszer Fehérváron, a szakemberek egyre inkább felismerik a problémás eseteket, azonban negatívum, hogy emelkedik ezen esetek száma. Összességében jó, ha a szakemberek minél hamarabb felismerik a gyermekbántalmazást, a veszélyeztetést és eredményesen be tudnak avatkozni.

Az alpolgármester beszámolt arról a komplex gyermekvédelmi roadshow-ról, amelyet tavaly indítottak az Alba Bástyával. Valamennyi önkormányzati fenntartású bölcsőde és óvoda minden dolgozóját érinti ez az átfogó prevenciós és ismeretterjesztő képzési program, melyben tanultak gyermekjólétről, gyermekvédelemről, az elhanyagolásról, a bántalmazások különböző fajtáiról és gyakorlati felismeréséről. A képzést az általános és középiskolákban is folytatni szeretnék. Mészáros Attila szerint fontos, hogy a gyermekvédelmi munkatársak anyagi értelemben is érezzék a fenntartó megbecsülését, ennek megfelelően a város 2025-ös költségvetési javaslata – melyet pénteken tárgyal a Közgyűlés – tartalmaz a városi szociális ellátórendszerben dolgozók számára bérkiegészítést is. Ezen kívül január elsejétől – az óvodák és az iskolák mintájára – a bölcsődékben is alkalmaznak szociális segítőket, illetve elkezdődött 12 kortárs, fiatal segítő képzése is.

A vendégeket házigazdaként Tisztl Henrik, az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ intézményvezetője köszöntötte és foglalta össze a 2024-es év szakmai tevékenységét, valamint a jövőbeli feladatokat. A tavalyi év a szakmai rendezvények „maratonja” volt, összesen 97 eseményt szerveztek, ebből kiemelkedik a bölcsődei, óvodai komplex gyermekvédelmi program. Tisztl Henrik komoly eredményként tekintett a Sóstó Stadionban és a MET Arénában bevezetett melegétel-mentésre, illetve a jótékonysági gyűjtéseikre. A jelzésszámokat tekintve emelkedés tapasztalható: 2023-ban 624, míg 2024-ben 859 gyermek esetében kaptak jelzést. A veszélyeztett kiskorúak száma a tavalyelőtti 256-ról tavaly 295-re emelkedett, ami komoly figyelemre ad okot és jelent fontos feladatokat 2025-ben.

A tavalyi esztendő jelzőrendszeri szakmai tapasztatairól Vágóné Nehrebeczky Mariann, Székesfehérvár jelzőrendszeri felelőse tartott részletes beszámolót, majd szakmai előadások következtek.

A rendezvényt dr. Kincses Zsolt Dávid, a Polgármesteri Hivatal Hatósági Főosztályának főosztályvezetője zárta. Rávilágított a gyermekek védelmében végzett feladatellátás tartalmi sokrétűségére, illetve a segítségnyújtás fókuszaira: a gyermekek jogainak, érdekeinek érvényesítésére, a szülői kötelességek teljesítésére, a gyermekvédelmi prevencióra, a veszélyeztetettség megszüntetésére, a hiányzó szülői gondoskodás pótlására és a gyermekvédelmi gondoskodásból kikerült fiatalok társadalmi beilleszkedésére. Köszönetet mondott a gyermekvédelmi alap- és szakellátásában, valamint a gyámügyi igazgatásban dolgozó munkatársak kötelességtudatáért, áldozatos felelősségvállalásukért, a szakma hűséges szolgálatáért. Köszönetét fejezte ki továbbá a szociális és gyermekjóléti intézmények vezető munkatársainak valódi kooperációjáért, az értékalapú érdekközvetítésben betöltött kimagasló szerepvállalásukért és a fenntartó önkormányzat, a városvezetés és a szakmapolitika kivételes partnerségéért, a szociális szektor iránti elkötelezettségért. 


 

A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.


 

Szöveg: Havasi Tímea

Fotó: Bácskai Gergely 



 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.