Március 1-jén lesz a Maroshegyi Egészségnap – február 24-én, hétfőn kell bejelentkezni

2025.02.19. 13:30
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2025. február 19. (szerda)  
 
 
 
 
 
 
Kezdődik a városrészi szűrőnapok 2025-ös sorozata Székesfehérváron. Az első állomás március 1-jén, szombaton a Maroshegyi Egészségnap lesz a Gárdonyi Géza Művelődési Házban, ahol a hagyományos alapvizsgálatok mellett, újdonságként lehetőség nyílik Hepatitis-C szűrésre is, ujjbegyből történő mintavétellel. Bejelentkezni február 24-én, hétfőn, telefonon lehet – hangzott el a beharangozó sajtótájékoztatón.


„Az egészséggel kapcsolatos rendezvények, programok fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni. Székesfehérvár városának nagyon fontos az itt élők egészsége, ezért szervezzük a városrészi szűrőprogramokat, hogy mindenkihez kényelmesen, a saját lakóhelyéhez közel, munkaidőn túl eljussunk. Azok is el tudnak így jönni, akik hét közben dolgoznak, és gyakorlatilag egy délelőtt alatt hónapok sorban állását tudják megspórolni.” – hangsúlyozta Östör Annamária egészségügyi, sport- és társadalmi fenntarthatósági tanácsnok.

A Maroshegyi Egészségnapon lehetőség lesz a speciális, Hepatitis-C szűrésre is, ennek fontosságáról Dr. Gervain Judit főorvos, címzetes egyetemi docens, gasztroenterológus/hepatológus, belgyógyász szakorvos, laboratóriumi szakorvos beszélt. Mint mondta, a Szent György Kórház molekuláris diagnosztikai laboratóriumában 1992 óta szűrik a vírusos hepatitiszes fertőzéseket. A COVID idejére a vizsgálatok leálltak, most azonban újra van erre lehetőség. Ezek a fertőzések nagyon veszélyesek, közülük is a legalattomosabb a C vírusos fertőző májgyulladás. A betegség akár évtizedekig is tünetmentesen zajlik, közben azonban a májsejtek pusztulnak, májzsugorodás, elégtelen májműködés, májdaganat alakulhat ki. Védőoltás nincs, a gyógyuláshoz vezető út egyetlen lehetősége a szűrés. Az utóbbi évek orvosi szenzációja, hogy kifejlesztettek egy szájon át szedhető gyógyszert, amely 12 hetes alkalmazás után teljes gyógyulást, vírusmentességet eredményezhet. Ezt a gyógyszert az állami támogatásnak köszönhetően térítésmentesen kapják a betegek – hangsúlyozta dr. Gervain Judit.

A Maroshegyi Egészségnap Hepatitis-C szűrésére nem kell előzetesen bejelentkezni és nem kell éhgyomorral menni. A mintavétel – a vércukorszint-ellenőrzéshez hasonlóan – ujjbegyből történik, majd 15 perc után a vizsgált páciens megtudja az eredményt. Pozitív teszt esetén, még a helyszínen további egy cső vért vesznek, melyet a kórházi laboratóriumba küldenek további vizsgálatra. Aktív, élő fertőzés esetén a beteget behívják a hepatitisz szakrendelésre, ahol megkezdődhet az ingyenes gyógyszeres kezelés. A betegek 12 hét alatt meggyógyulnak és védetté válnak, mellékhatások nélkül.

A Hepatitis-C vér útján terjed emberről emberre. Az utóbbi évek tapasztalatai szerint kiemelten veszélyeztetettek a vénás droghasználók, akik a fertőzött tű közös használata által kapják el a betegséget, illetve a tetováltak, akik a higiénés előírásokat figyelmen kívül hagyó szalonban jártak. Előfordulhat, hogy valaki régen fertőzött vért kapott, és hosszú idő után derül ki a betegsége. Az egészségügyben dolgozókat kötelezően szűrik Magyarországon.

Dr. Keresztury Lászlóné, az Egészségfejlesztési Iroda szakmai vezetője arról tájékoztatott, hogy a Maroshegyi Egészségnapon 9-től 13 óráig várják a résztvevőket. Lesz állapotfelmérés, kardiológiai, bőrgyógyászati, illetve érszűkület vizsgálat, testösszetétel-, csontsűrűség- és légzésfunkció-mérés, valamint dietetikai tanácsadás. Bejelentkezni a +36 70 455 -9930-as telefonszámon lehet február 24-én, hétfőn 8.00 és 16.00 óra között. A szervezők kérik, hogy aki bejelentkezéshez nem kötött vizsgálatra jön, legkésőbb 12.30 óráig érkezzen meg a helyszínre. A vizsgálatokat a Szent György Kórház, a Humán Szolgáltató Intézet és az Egészségfejlesztési Iroda szakemberei végzik.

Március 8-án női szűrőnapot szerveznek majd a Család- és Nővédelmi Központban, erről jövő héten adnak részletes tájékoztatást.



 

Szöveg: Havasi Tímea


 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.