Díjnyertes mézek kóstolójával, érdekes bemutatókkal várják a látogatókat szombaton a VOK-ban, az országos méhész találkozón

2025.02.24. 12:15
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2025. február 24. (hétfő) 
 
 
 
 
 
 
 
Látványos bemutatókkal, különleges mézekkel várják a nem szakmabeli látogatókat, szülőket és gyermekeket is az immár 33. alkalommal megrendezésre kerülő Országos Méhész Találkozóra. Az ingyenesen látogatható nemzetközi szintű kiállítás március 1-jén, szombaton 8 órakor nyitja meg kapuit a Videoton Oktatási Központban.
 

Immár 33. alkalommal rendezi meg Székesfehérváron az Országos Méhész Kiállítást és Találkozót a Méhészek Fejér Megyei Egyesülete. Amint az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón a nemrég megválasztott, új elnök, Keszler László elmondta, korábban a járványhelyzet miatt nem tudták megtartani a Közép-Európa egyik legnagyobbjának számító találkozót, közben vezetőváltás is volt az egyesület élén, ám remélik, hogy a néhány év kihagyás ellenére ismét nagyon sokan látogatnak majd el a nemzetközi kiállításra. A Méhészek Fejér Megyei Egyesülete egyébként közel 50 éve tevékenykedik és mintegy 500 méhészeti mikrovállalkozást egyesít, köztük őstermelők, kistermelők, méhészeti vállalkozások, de egy kaptárral dolgozó hobbiméhészek is vannak, s közel 30 ezer méhcsaládot kezel az egyesület, nagyban hozzájárulva a biodiverzitás megőrzéséhez.

A március 1-jei kiállítás már reggel 8 órakor megnyitja kapuit a hagyományos helyszínen, a Videoton Oktatási Központban (Berényi út 101.), 9 órakor pedig a Mézkirálynő, valamint a város, a vármegye és a méhészegyesület vezetőinek köszöntőivel hivatalosan is megkezdődik a rendezvény. A szakmai előadásokon túl számos olyan előadás, bemutató várja az érdeklődőket, amelyek rávilágítanak például a kaptárlevegő jótékony hatására, az apiterápiás házak működésére, de szó lesz a méhpempő csodálatos hatásairól is. Amint Keszler László hangsúlyozta: különleges, díjnyertes mézeket kóstolhatnak majd az érkezők, a standokon mézes puszedlivel, méhviaszgyertyákkal várják az érdeklődőket, illetve bemutatkozik a Sóstó Vadvédelmi Központ is. Egy 50 négyzetméteres területen pedig barkácsbemutatót tartanak, ahol a legújabb, akkumulátoros szerszámokat próbálhatják ki az édesapák és a gyermekek. Keszler László megköszönte a rendezvény életre hívásában nyújtott segítséget Székesfehérvár Önkormányzatának és a Városgondnokságnak, illetve a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a környékbeli cégek támogatását is.

Lódi József, a Szent István Mézlovagrend nagymestere hozzátette, a rendezvényre érkezők közös fotót készíthetnek az országos méhkirálynővel és mézlovagjaival, de azt is megismerhetik, hogyan kerül a méz az asztalra, bemutatva a különleges, egyre modernebb gépsorokat. A helyszínen jelen lévő mézkirálynő, de a méhészek is szívesen válaszolnak majd a látogatók kérdéseire. A rendezvény nemzetköziségét jól mutatja, hogy a hagyományokhoz hűen nem csak hazánk minden részéről, de Horvátországból, Szlovákiából, Szerbiából, Szlovéniából és Erdélyből is jönnek majd kiállítók.

Érdemes lesz tehát szombaton kilátogatni a VOK-ba, ahol egészen 14 óráig egymást érik majd a bemutatók, kóstolók, előadások. Mivel a parkolók száma véges, aki teheti, használja a tömegközlekedést. A szervezők mindenkit szeretettel várnak!

A sajtótájékoztatón készült képek letölthetők a
 Galériából.



                                                                        



Fotó: Simon Erika

Szöveg: Házi Péter

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.