Generációs különbségek – edzőknek, sportpedagógusoknak tartott előadást Steigervald Krisztián Székesfehérváron

2025.03.04. 19:29
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2025. március 4. (kedd)  Galéria  
 
 
 
 
 
 
 
Napjaink egyik legkeresettebb előadója, Steigervald Krisztián generációkutató tartott előadást edzőknek, sportpedagógusoknak és sportszakembereknek kedden délután az Alba Regia Sportcsarnokban. A népszerű szakember Generációs különbségek című programjára mintegy hatszázan voltak kíváncsiak.


Az előadás az Alba Fehérvár Utánpótlás Akadémia rendezésében, Székesfehérvár Önkormányzata támogatásával valósult meg, az esemény célközönsége a Székesfehérváron és Fejér vármegyében dolgozó tanárok és edzők voltak. A szervezők számára fontos volt, hogy saját szakembergárdájukon kívül is minél több érdeklődőt megszólítsanak a díjmentes programmal. A regisztráció alapján elmondható, hogy a közönség fele pedagógus volt, 20 százalékot tettek ki a kosárlabdában tevékenykedő edzők, míg a többi tréner egyéb sportágakból érkezett.

A résztvevőket Mészáros Attila alpolgármester köszöntötte az Önkormányzat nevében, és köszönetét fejezte a szervezőknek a program megvalósításáért. Mint fogalmazott, az Y generáció tagjainak egyre nehezebb szót érteniük az alfa generációval. Nagyon körültekintően kell megtalálni azt a hangot, ami a fiatalok érdeklődését fel tudja kelteni, és ez mindennapi, komoly feladat az edzők és a pedagógusok számára.

Steigervald Krisztián generációs különbségeket értelmező előadása arra világított rá, hogy a korbeli és értékrendbeli különbségek, a generációs szakadék hogyan formálja az edzők és a játékosok, illetve a pedagógusok és diákjaik közötti kapcsolatot? Hogyan lehet egymást megérteni, egymáshoz alkalmazkodni és a különbségeket áthidalni a sikeres együttműködés és a minél jobb teljesítmény érdekében?

A szakember többek között elmondta, fontos egymás megismerése, majd a megértése, végül a megbékélés azzal, hogy ez van és nem lesz más. Az a feltételezés, hogy holnaptól át tudjuk mosni az alfa generáció agyát és ugyanolyan “robotok” lesznek, mint a mai felnőttek többsége, az nem fordulhat elő. Nem lehetünk úgy edzők és tanárok, ahogy eddig voltunk, azonban a megbékéléssel tudunk egymáshoz kapcsolódni, és ez alapvetően jó hír. A generációkat nem lehet az egyén szintjén értelmezni, hiszen a generációs nézőpont egy társadalmi nézőpont, ám a kisebb közösségek és az egyén szintjén vannak különbségek. A tolerancia a trendek és folyamatok megértésén alapul.

A működésünket alapvetően öt dolog – a DNS, a személyiség, a származás, vagyis a mikrocsaládi környezet, a transzgenerációs mintázatok és maga a generáció – határozza meg. Érdemes tudni, hogy a fiatal és az idős definíciók csupán életkori, ám nem generációs besorolások – ez utóbbi a tapasztalatok és az élmények „gyűjteménye”. 

Az emberi agy az egyetlen olyan szerv, ami a születést követően alakul ki. Születéskor az agyban körülbelül 86 milliárd sejt van, az ezek közötti idegkapcsolatok csak később, tapasztalati úton jönnek létre. Az újszülött legfőbb célja a túlélés, és mindent ennek rendel alá.  Azok a szinaptikus kapcsolódások erősödnek meg, amelyek a túlélésünket táplálják. Amire emlékezünk, az támogatja az életben maradásunkat, vagyis az lesz a normális, a valódi.  Minden újszülöttnek az a normális, amibe beleszületik.

A szakember példaként említette, hogy az 1970-es évek gyerekkorában a várakozás volt a túlélés alapja, például várni kellett egy gépkocsira, a telefon beszerelésére, de akár egy televíziós műsor folytatására vagy éppen a munkahelyi előléptetésre. Kialakult az a tapasztalásunk, hogy a várakozás, majd a beteljesülés jelenti örömforrást. A mai gyerekeket nem tanítottuk meg a várakozásra, számukra az azonnaliság jelenti a túlélést, az örömforrást. Ezt ma már elengedhetetlen figyelembe venni a sportban és a pedagógiában egyaránt.


 

A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.

 

 

Szöveg: Havasi Tímea

Fotó: Simon Erika 
 

 
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.