Rendhagyó énekóra a Muzsikással

2025.03.18. 13:01
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2025. március 18. (kedd)
 
 
 
 
 
 
 
 

Rendhagyó énekórát tartott kedden délelőtt Székesfehérváron a Muzsikás együttes. A Vörösmarty Mihály Általános Iskola Liget sori és Szárazréti intézményeiben, valamint a Vasvári Pál Általános Iskolában tanuló diákok különleges zenei élménnyel lettek gazdagabbak.

 

A Muzsikás együttes több mint 10 éve járja az ország általános és középiskoláit a Rendhagyó énekóra programmal. A MOL – Új Európai Alapítvány támogatásának köszönhetően eddig 150 ezer diákhoz és pedagógushoz jutottak el. Kedden délelőtt Székesfehérváron is több száz diák énekelt , tapsolt együtt és fedezte fel örömmel, hogy ők maguk is a több mint ezeréves magyar dallamvilág őrzői. A népi hangszereket a muzsikások egyenként is megszólaltatták, majd lépésről lépésre mutatták meg, hogyan épülnek egymásra a szólamok az alapoktól a kíséreten át a szólóig. A gyerekek megismerkedtek többek között a tamburával és az ütőgardonnal is, amelyeken dunántúli és gyimesi csángó dalokat szólaltattak meg.

A Vörösmarty Mihály Általános Iskolába első alkalommal érkezett a Muzsikás, és nagyon örültünk, hogy ráakadtunk erre a lehetőségre – mondta Makainé Vida Bernadett. Az iskola igazgatója hozzátette, az ének és a zenei nevelés rengeteget ad a gyerekeknek érzelmi és lelki fejlődésük szempontjából. Az iskolában rendszeresen szerveznek projektnapokat, amikor a diákok egy-egy témát körüljárva dolgoznak együtt.

A rendhagyó énekóra céljáról Hamar Dániel, a Muzsikás együttes nagybőgőse újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, szeretnék megmutatni ennek a nemzedéknek, hogy miért fontos az ember életében a zene, és hogyan lehet kiválasztani azokat a zenéket, amik tényleg a hasznukra válnak. „Kodály hazájában sajnos a zenei nevelés, az éneknevelés eléggé háttérbe szorult, és ezzel is föl akarjuk a figyelmet arra hívni, hogy az élőzenét semmi nem pótolja. Egy-egy ilyen óra keretében interaktívan vonjuk be őket a zenélésbe, megéreztetve velük, milyen ereje van mondjuk egy közös éneklésnek, vagy milyen hangulat van egy lakodalomban Erdélyben, vagy milyen volt régen. A legeslegfontosabb az, hogy élményszerű legyen az óra, mert akkor még sokáig emlékezni fognak rá.” – hangsúlyozta.

A Vörösmarty Mihály Általános Iskola Szárazréti Tagintézményében és a Liget sori iskolában tartott előadást követően a Vasvári Pál Általános Iskola diákjai is különleges zenei élménnyel lettek gazdagabbak.

A Vörösmarty iskolában készült fotók letölthetőek a Galériából.

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.