ERASMUS+ – Spanyol és olasz vendégek a Hermannban

2025.04.08. 13:57
KÖZLEMÉNY - 2025. április 8. (kedd)
 
 
 
 
 
 
 
Harmadik alkalommal pályázott az Erasmus+ programra a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI. A fehérvári pedagógusok és diákok vasárnap érkeztek haza egyhetes spanyolországi tanulmányútjukról, ezen a héten pedig olasz és spanyol vendégeknek mutatják be az intézményben folyó munkát és ismertetik meg őket Székesfehérvár nevezetességeivel. Kedden a Városházán fogadta a többnemzeti delegációt Lehrner Zsolt alpolgármester.
 
Olasz, spanyol, angol és magyar szótól volt hangos a Városháza kedden délelőtt. Az ERASMUS+ program keretében egyhetes tanulmányútra érkezett kilenc diák és három pedagógus a spanyolországi Castellon de la Plana, négy pedagógus pedig az olaszországi Vignola városából a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI vendégeként. A nemzetközi delegációt Lehrner Zsolt alpolgármester fogadta a Díszteremben és köszöntötte a város nevében. Kiemelte, hogy a nemzetközi kapcsolatok egyik alapját a városok civil közösségeinek találkozásai, a szakmai tapasztaltcsere adja, amely lehetőséget teremt egymás kultúrájának megismerésére is. A közös nyelv az angol, a közös hang a zene nyelve, amely összeköt bennünket – tette hozzá.
 
A találkozó élménybeszámolóval kezdődött, hiszen a program résztvevői már egy hetet töltöttek együtt Spanyolországban. A Hermann szakgimnázium nyolc diákja környezettudatosságra nevelő programban és sporttevékenységekben vett részt, míg a pedagógusok a spanyol iskolarendszer sajátosságairól tájékozódtak az IES Penyagolosa Gimnáziumban. A fehérváriak jártak Valenciában és Peniscolaban, majd a spanyol történelemmel, kultúrával, művészetekkel ismerkedtek, néptáncot tanultak és ellátogattak a Castellon-i Szépművészeti Múzeumba. Az ERASMUS+ résztvevői vegyes csapatokban városismereti vetélkedőn vettek részt, majd nagysikerű koncertet adtak a gimnáziumban.
 
Mint azt Király István főigazgatótól megtudtuk, harmadik alkalommal pályázott az Erasmus+ programra a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI. A közös program hétfőtől már Székesfehérváron folytatódott, ahová a spanyol delegáció mellett megérkeztek az olasz pedagógusok is. Hétfőn népzenei bemutatóval és táncházzal indították a napot, majd a vendégek megismerkedtek az iskola épületével, történetével és működésével, valamint bepillantottak több tanórába, hallhattak előadást a biofíliáról és részt vettek egy matematikaórán is.
 
A spanyol Erasmus+ delegáció vezetője, Marta Tirado zenetanár örömét fejezte ki, hogy a diákokkal közösen megismerhetik azokat a módszereket, amelyekkel a zenei tevékenységet fejlesztik az iskolában. Erre remek lehetőségek adódnak az óralátogatásokon, az előadásokon és a közös koncerten. „Élvezzük ezt a zenei légkört, amelyet az iskolában tapasztaltunk.” – emelte ki.
 
A szakmai tanulmányútra az olaszországi Vignola városából négy pedagógus érkezett. Michele Motola szaxofontanár mesélt arról, hogyan zajlik náluk a zeneoktatás. A különbség az, hogy míg a fehérvári szakgimnáziumban a zene áll a tanulmányok középpontjában, addig az ő középiskolájukban, ahova 11-14 éves diákok járnak, a zenetanulás választható tantárgy. „Nagyon tetszik, hogy itt a népzenei és a klasszikus zenei tanulmányok, a zenetudományi tantárgyak vannak első helyen. Olaszországban nincs népzeneoktatás az iskolában, pedig azt hiszem, fontos lenne. Az ERASMUS+ jó lehetőséget ad arra, hogy egymás kultúráját, hagyományait megismerjük, a jógyakorlatokat tovább vigyük.”
 
A városházi látogatást követően a vendégek Székesfehérvár nevezetességeit ismerhették meg. A hét további részében budapesti és balatoni kirándulás is szerepel a programban, valamint énekes koncertet adnak közösen a diákok, emellett ellátogatnak a Székesfehérvári Balett Színházba és részesei lehetnek a XVI. Országos „Alba Regia” Kamarazene Versenynek.
 
A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.
 
 
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.