Sportos programokkal készül Székesfehérvár a Tour de Hongrie szakaszbefutójaként

2025.05.05. 15:25
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2025. május 5. (hétfő)
 
 
 
 
 
 
 
 
A Tour de Hongrie negyedik szakaszának befutója Székesfehérvár lesz május 17-én. A nemzetközi mezőny szombaton délután érkezik városunkba, ahol a MET Aréna körül számos programmal várják az érdeklődőket. A kerékpárosok Zámoly felől, majd a Palotai és a Budai úton végigkerekezve jutnak el az Arénához – hangzott el azon a hétfői sajtótájékoztatón, amelyet a befutó helyszínén tartott Mészáros Attila alpolgármester és Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie főszervezője.
 
A jövő héten szerdán rajtoló Tour De Hongrie egyik idei főszereplője – éppen úgy, mint a 100 éves kerékpáros verseny történetében immár több esztendőben is – Székesfehérvár lesz. „Május 17-én érkezik a mezőny Tatáról városunkba. A kerékpáros sportág ünnepe lesz szombaton, hiszen már a befutó előtt minden erről szól majd a MET Aréna körül.” – hangsúlyozta Mészáros Attila alpolgármester. Hozzátette, a helyszíni programokat a Hydro Fehérvár AV19, a Kerékpáros Klub székesfehérvári szervezete, a Honvéd Szondi SE triatlon szakosztálya és a Szingo SE közösen szervezik meg. A család apraja-nagyja talál majd kedvére valót a 13.30 órakor kezdődő mezőnyvárón. A gyermekeket biciklis akadálypálya és kreatív sarok várja, ügyességét minden korosztály kipróbálhatja a jégkorongos-biciklis akadálypályán a Hydro Fehérvár AV19 sportolóinak közreműködésével. Lehetőség lesz kipróbálni a teherbiciklit, és a bicókórházban átnézetni szezon előtt a saját járműveket. A kerékpáros közlekedés szabályairól is frissíthetik tudásukat a jelenlévők, akik biciklis triál bemutatót is láthatnak.
  
Az alpolgármester szólt arról is, hogy a triatlon egyesület közös kerékpározást szervez a Zichy Ligettől az Arénáig a Berényi út – Pozsonyi út – Nagyszombati úton keresztül. A Szingo SE szervezésében pedig a verseny aznapi szakaszának közelében a MET Aréna-Lovasberény-Vereb-Kápolnásnyék-Nadap-Lovasberény-MET Aréna útvonalon bejárható a két emelkedő, amin a mezőny is végighalad. További részletek a program facebook oldalán lesznek majd elérhetőek.
 
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a szombati futam keretében Zámoly felől érkeznek meg a bringások városunkba, majd a Mészáros Lázár utca – Havranek utca – Dózsa György útvonalon haladva érnek el a Mátyás király körútra, ahonnan a Palotai úton át a Budai útra térve tekernek végig az Alba Ipari Zónáig. A szakaszgyőzelem sorsa a MET Arénánál kialakított befutónál dől majd el.
  
Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie főszervezője elmondta, az útvonal kijelölésekor két fontos dolog is szerepet játszott. Az egyik, hogy a nemzetközi mezőny a lehető legbiztonságosabb útvonalon haladjon, a másik, hogy a versenyt az élő közvetítésben 190 országban követő tévénézők is láthassák hazánk szépséges tájait, városaink, településeink idegenforgalmi értékeit. Kiemelte, hogy a világ legjobb sprinterei Székesfehérváron mérik össze tudásukat a Tour de France előtt. „A helyszín ideális, a verseny nagyon látványos és izgalmas lesz!”
 
 
A sportolók útvonala, a verseny kapcsán életbe lépő részleges útlezárásokról szóló térképek és a sajtótájékoztatón készült fotók letölthetőek a Galériából.
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 Május
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
   
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.