Egyed Attila és Kis Diána Magdolna az Évad színésze, Ladányi Júlia kapta a Vörösmarty-gyűrűt

2025.06.20. 20:09
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2025. június 20. (péntek) 
Évadzáró a Vörösmarty Színházban.    Galéria  
 
 
 
 
 
 

A székesfehérvári Vörösmarty Színház pénteken délután tartotta évadzáró társulati ülését. Itt hirdették ki először a színház 2025/26-os évadának bemutatóit, illetve átadták Az évad színésze, Az évad színésznője és Az évad nem művész állományú dolgozója elismeréseket, valamint a Vörösmarty-gyűrűt is.

 

Az Évad színésznője díjat Kis Diána MagdolnaAz Évad színésze díjat Egyed Attila kapta. Az évad nem művész állományú dolgozója elismerést Magyar Kató Blanka művészeti titkár, a Vörösmarty-gyűrűt pedig Ladányi Júlia vette át. 

 

Nem csak a 2024-25-ös színházi évadot zárjuk le, hanem egy korszakot is

„Eltelt 13 év, és amikor először elmondtam Fehérváron, hogy milyen színházat szeretnék, tudtam, hogy ezen a beszéden akkor az életem is múlik, hiszen túl voltam egy sokkoló helyzeten és nagyon boldog voltam, amikor megkaptam a színházigazgatói lehetőséget. A mostani az nem csak egy évadzáró, hanem egy korszakzáró társulati ülés is.”- mondta Szikora János színházigazgató.

 

Méltó egy korszakot lezáró évadhoz

Szikora János beszélt arról is, hogy 13 évad Székesfehérváron címmel az Országos Színháztörténeti Intézet fiatal színháztörténész hallgatói és Vakler Lajos mélyinterjúja képezi egy olyan kötet gerincét, ami rengeteg képpel illusztrálva júliusban kerül majd nyomdába és az új évad megnyitójára el is készül.

 

A társulati ülésen darabról darabra végignézték az elmúlt 13 évad előadásait 

„Azt látom, hogy egy gazdag időszak volt, ami nagyon sokat jelentett számomra” – fogalmazott Szikora János. Mint mondta, a társulat a változásra szavazott, vége van egy színházi korszaknak a mai nappal, és kezdődik majd egy új periódus. Kiemelte, egy biztos, hogy más lesz. Nincs változás megújulás és újjászületés nélkül.

 

A következő évadban három pályakezdő művész, Ferenczy-Nagy Boglárka, Kondákor Ajsa Panka és Regős Simon is csatlakozik a Vörösmarty Színház társulatához.

 

Színről színre - A Vörösmarty Színház 2025/26-os évadának bemutatói:

Arthur Miller: Az ügynök halála /Rendező: Hargitai Iván/

Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Az ellenőr /Rendező: Bagó Bertalan/

Örkény István: Tóték /Rendező: Horváth Csaba/

Ray Cooney: A miniszter félrelép /Rendező: Mohácsi János/

Kodály Zoltán: Háry János /Rendező: Szikora János/

Nagy Tibor Magnus-Bradányi Iván-Szikora János: Benyovszky, a szabadság szerelmese /Rendező: Szikora János/

Székely Csaba: Bányavirág /Rendező: Botos Bálint/

Anton Pavlovics Csehov: Sirály /Rendező: Zsótér Sándor/

Lope de Vega: A hős falu /Rendező: Regős Simon/

Robert Merle: Madrapur /Rendező: Kerkay Rita/

Selmeczi Bea: Kék égbolt /Rendező: Ferenczy-Nagy Boglárka/

Herczeg Ferenc: Kék róka /Rendező: Bagó Bertalan/

Euripidesz: Iphigenia Auliszban /Rendező: Bagó Bertalan/

Nyitrai László-Máthé Zsolt: Az igazi nő /Rendező: Kondákor Ajsa Panka/

Eszterhai Katalin: Majdnem Esterházy /Rendező: Bereczki Csilla/

 

Gyermek- és ifjúsági előadások:

L. Frank Baum-Harold Arlen-E.Y. Harburg: Óz, a csodák csodája /Rendező: Widder Kristóf/

Presser Gábor - Sztevanovity Dusán: A padlás

Kozáry Ferenc: A kis hercegnő /Rendező: Kozáry Ferenc/

 
 
 
A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából. 
 
 
Szöveg és fotó: Bácskai Gergely 
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 Július
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
   
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:
img0

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.