Tisztújító küldöttgyűlését tartotta a Városházán a Fejér Vármegyei Mérnöki Kamara

2025.06.27. 17:25
KÖZLEMÉNY - 2025. június 27. (péntek) 
 
 
 
 
 
 
 

Tisztújító küldöttgyűlését tartotta a Fejér Vármegyei Mérnöki Kamara pénteken délután a Városháza Dísztermében. Az eseményen új elnököt választottak Tóth Sándor okleveles építőmérnök személyében, ugyanis dr. Szepes András József közel négy évtized után leköszönt a vezetői tisztségről. A város Önkormányzata és közössége nevében Horváth Miklós Csaba alpolgármester mondott köszönetet munkásságáért. Az eseményen kamarai díjakat adtak át és bemutatták a Mérnökök Fejérben című könyv második kötetét.

A küldöttgyűlésen elsőként Wagner Ernő, a Magyar Mérnöki Kamara elnöke mondott köszöntő beszédet. Mint fogalmazott, dr. Szepes András József személyében egy olyan vármegyei elnöktől köszönnek el, aki a kezdetektől fogva képviselte a mérnökök érdekeit. Olyan kolléga volt, akire mindig számíthattak a személyes és szakmai véleményét illetően is.

Székesfehérvár Önkormányzata nevében Horváth Miklós Csaba alpolgármester köszöntötte a megjelenteket. Hangsúlyozta, Székesfehérvárt történelmi fővárosként aposztrofáljuk és erre nagyon büszkék vagyunk. Az utóbbi évtizedekben a város rendkívüli gazdasági fejlődésen ment keresztül, és ahhoz, hogy ez létrejöjjön, szükség volt a mérnökökre és az őket tömörítő szervezetekre, a folyamatos tájékoztatásra és a tudás frissítésére. Székesfehérvár polgármestere, dr. Cser-Palkovics András nevében köszönetét fejezte ki dr. Szepes András József leköszönt elnöknek.

Dr. Györök György, az Óbudai Egyetem Alba Regia Kar dékánja köszönetet mondott azért a személyes segítségért, odafigyelésért és támogatásért, melyet dr. Szepes András József a műszaki felsőoktatás érdekében nyújtott.

A leköszönt elnökkel kialakított kitűnő szakmai kapcsolatért és együttműködésért mondott köszönetet dr. Horváth Miklós, a Dunaújvárosi Egyetem Anyagtudományi Tanszékének vezetője, valamint méltatták a munkásságát a társszervezetek, társkamarák vezetői, képviselői is.

A beszédeket elismerések átadása követte. Dr. Szepes András József életműdíjat vett át hosszú mérnöki pályafutása alatt végzett, példaértékű szakmai és közéleti tevékenységéért. Kiemelkedő, a vármegyei mérnöktársadalom és a mérnöki kamara érdekében végzett munkájáért a Fejér Vármegyei Mérnöki Kamara Díját kapta Molnár Attila gépészmérnök, Vermes Gergely földrendező mérnök, Rejtő János okleveles villamosmérnök, Fekete Krisztián okleveles szerkezetépítő mérnök és Kaszab Gábor okleveles építőmérnök.

A tisztújítás során a Fejér Vármegyei Mérnöki Kamara új elnökévé Tóth Sándor okleveles építőmérnököt választották.

Az eseményen bemutatták a Mérnökök Fejérben című könyv második kötetét. Az első rész az akkor 15 éves kamara tiszteletére jelent meg és 83, már elhunyt mérnök életrajzát tartalmazta. Ennek folytatásaként adták ki a napokban a második részt, benne újabb 55, főként dunaújvárosi és környékbeli mérnök életrajzával. 

 

A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából. 
 
 
Szöveg: Havasi Tímea 

Fotó: Simon Erika 
 
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 Július
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
   
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.