Idén is nagy érdeklődés mellett szervezte meg a Gyermekműhely alkotótáborát a Fehérvári Kézművesek Egyesülete. Az első turnus ezen a héten zajlik a Kézművesek Házában, ahol a legjobb minőségű alapanyagokból alkothatnak a gyerekek, és próbálhatnak ki többféle technikát. Augusztus elején lesz a második turnus, melyre még lehet jelentkezni, csakúgy, mint a felnőtt alkotó hétvégékre.
Nagy a jókedv, a zsongás egész héten az Egyesület Rác utcai portáján, ahol Székesfehérvár Önkormányzatának támogatásával szervezik meg a napközis nyári gyermektábort. A legkisebb résztvevő mindössze 8 éves, ám ő és társai is rendkívül ügyesen sajátítják el a különféle technikák alapjait, hogy aztán a kész műveket pénteken hazavihessék emlékbe – tudtuk meg Tóthné Albrecht Anikótól, a tábor vezetőjétől.
Mint mesélte, az első két napon farmerből és vászonból varrtak táskákat, melyeket hímeztek is. Emellett zöldvesszős kosárfonással készültek ceruzatartók, napocskás dísztárgyak és szélforgók, nemezeléssel virágdíszek és kulcstartók, modern makraméval pedig gyöngyös karkötők és mobiltartók, de a csipkeverés egy különleges technikáját is kipróbálhatta, akinek kedve volt. A szervezők nagyon ügyelnek arra, hogy kizárólag természetes alapanyagokkal dolgozzanak a gyerekek, a műanyag és a műszálas anyagok használatát kerülik. A táborvezető azt is elmondta, hogy mindig vannak visszatérő résztvevők. A tapasztalatok szerint a középiskola első-második osztályáig kitart az érdeklődés, majd egy ideig másra terelődik a fiatalok figyelme és ideje, ám többen évek múltán, immár fiatal felnőttként visszatérnek, sőt, anyukaként a gyermekeiket is elhozzák, hogy ők is belekóstolhassanak a hagyományos magyar mesterségekbe.
A napközis tábor első turnusa pénteken zárul, a másodikat augusztus 4-8-a között rendezik meg, melyre még lehet jelentkezni. A foglalkozások naponta 8-tól 16 óráig tartanak, a részvételi díj tartalmazza az anyagköltséget, az eszközhasználatot, továbbá az ásványvizet, a fagyit és a gyümölcsöt. Jelentkezni az alábbi linken lehet: https://forms.gle/FLj1Hs7NH9v9Lfft7
Ugyancsak szeretettel várják a felnőtteket a nyári alkotó hétvégékre. Felnőtt tábor idén sem lesz, mert a tapasztalatok szerint egy-egy hétvégére jobban ráérnek az érdeklődők, így idén is erre készültek. Minden alkalomra vannak még szabad helyek:
zöldvessző fonás július 4-5-6.
vászonszövő július 4-5-6.
fafaragó július 11-12-13.
csipkeverő július 18-19-20.
gyöngyfűző július 18-19-20.
nemezelő július 25-26. és 28.
bőrös július 25-26-27.
textilkönyv-készítő augusztus 2-3.
üvegékszer-készítő augusztus 15-16-17.
kosárfonó augusztus 29-30-31.
Részletek a Kézművesek Háza HONLAPJÁN és FACEBOOK-OLDALÁN.
Szöveg: Havasi Tímea
Fotó: Simon Erika