Gondtalan sulikezdés – több mint 50 családot segítenek az összegyűlt tanszerekkel

2025.08.19. 14:30
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2025. augusztus 19. (kedd)
 
 
 
 
 
Immár kilencedik alkalommal hirdette meg nyári tanszergyűjtő akcióját Székesfehérvár Önkormányzata, az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ és a Next Stop üzletközpont. Az akcióhoz idén a Videoton FC Fehérvár is csatlakozott. A szervezők a keddi sajtótájékoztatón elmondták, hogy minden eddiginél több adomány gyűlt össze, amellyel több mint ötven gyermek iskolakezdését tudják segíteni.
 
Az iskolakezdéshez közeledve idén is tanszergyűjtéssel segítette a hátrányos helyzetű családokat Székesfehérvár Önkormányzata, az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ, a Next Stop Üzletközpont és – új partnerként – a Videoton FC Fehérvár. A tanévkezdés nagy terhet ró a családokra. A legnehezebb helyzetben lévőknek ebben nyújt segítséget a Gondtalan sulikezdés akció.
 
Mészáros Attila alpolgármester a keddi sajtótájékoztatón köszönetet mondott mindenkinek, aki hozzájárult, hogy sikeres legyen az adománygyűjtés, hiszen az elmúlt kilenc év legtöbb tanszere gyűlt össze. „Mintegy 50 családnak fogja a következő napokban az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ szétosztani az adományokat. Az összegyűjtött tanszereket a Next Stop Üzletközpont az elmúlt évekhez hasonlóan idén is megduplázta, amit köszönök Kostka Miklós igazgató úrnak. A tavalyi évhez hasonlóan a Tüzér utcai Befogadlak Baptista Gyermekotthon lakói is részesülnek majd az adományokból.” – emelte ki az alpolgármester.
 
Az immár hagyományos adománygyűjtő akciónak nemcsak a helyszínt biztosította, hanem a beérkezett tanszereket idén is megduplázta a Next Stop Üzletközpont. „Augusztus első felében, hét napon át zajlott az adománygyűjtés. Örömmel láttuk, hogy napról-napra szépen telnek meg a gyűjtődobozok. A kilencedik évben rekordot döntöttünk, komoly munka vár az Alba Bástya munkatársaira, hogy célba juttassák az adományokat. Ehhez sok erőt és kitartást kívánok nekik. Idén is nagyszerűen tudtunk együttműködni a csapatukkal, készen állunk, hogy ez a már hagyománnyá vált akció a jövőben is folytatódjon. Bízom benne, hogy jövőre az idei rekordot is felülmúljuk.” – mondta el Kostka Miklós, a Next Stop Kft. igazgatója.
 
A tanszergyűjtést és az adományok szétosztását idén is az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ koordinálja. Tisztl Henrik, a Központ intézményvezetője elmondta, az idei gyűjtés során több újdonság is volt: csatlakozott az akcióhoz a Videoton FC Fehérvár, így a Csákvár elleni mérkőzés előtt a két gyűjtőponton rengeteg füzet, táska, toll és ceruza gyűlt össze a rászoruló családok megsegítésére. Emellett az idei évben hosszabban, hét napon át gyűjtötték a tanszereket, ami szintén hozzájárult az akció sikeréhez. „Nagyon köszönöm a felajánlóknak, hogy már kilenc éve mindig hoznak adományokat, amivel segíteni tudjuk a rászoruló családokat. Hogy a jubileumhoz közelítve, a kilencedik évben rekordot tudtunk dönteni, mutatja, hogy jó úton járunk. Köszönöm a partnereinknek is a szervezést és a hozzájárulást az akció sikerességéhez.”
 
A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.
 
 
 
Szöveg: Csik Tamás
Fotó: Simon Erika
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.