Árpád-házi Boldog Erzsébetet, akit „az utolsó Aranyágacskaként” is emlegetnek, III. András király egyetlen leányaként tartotta számon a történelem. Édesanyja, a lengyel származású Fenenna királyné, amikor Erzsébet mindössze kétéves volt, meghalt, majd apját is elveszítette 1301-ben, így hétéves korára teljesen árvaságra jutott. Apja özvegyét, Habsburg Ágnest, valamint Erzsébetet is száműzték Magyarországról. Az apai örökséget és az özvegyi javadalmat csak azzal a feltétellel szolgáltatták ki nekik, hogy soha többé nem léphetnek magyar földre. 1308-ban, tizenhárom éves korában Habsburg Ágnes a mai Svájc területén lévő tössi domonkosrendi kolostorba vitte a kislányt, ahol Erzsébet élete végéig apácaként élt, s ott 1336. október 31-én hunyt el. Mindennapjairól, nélkülözéseiről, szerény és alázatos természetéről Elsbeth Stagel nővértől tudunk. Ő 1316-tól volt rendtársa a tössi kolostorban, és Erzsébet életrajzát további harminchárom apácáéval együtt 1340-ig lejegyezte.

 

 

Svájcban és Winterthur környékén Boldog Erzsébetként tisztelték, ám Magyarországon neve szinte teljesen feledésbe merült. A szarkofágját a tössi kolostor szentélyében őrizték a reformációig, de a síremlékből csupán a fedőlap, a tumba maradt fenn, amely az 1890-es évek végén a Zürichi Landesmuseum gyűjteményébe került. Érdekesség, hogy Töss település (ma Winterthur része) címerében a kettős kereszt és a hármashalom, az Árpád-ház szimbólumai is megjelennek.

 

 

2018-ban a svájci magyar közösség támogatásával jelent meg Robert H. Oehninger „A koronahercegnő fátyla – Árpád-házi Boldog Erzsébet legendája” című könyve. Ebben olvasható többek között Erzsébet temetésének története és az a csodásnak tartott esemény, hogy teste halálától a kőszarkofágba való újratemetésig romlatlan maradt. A reformáció azonban elpusztította a síremlék többi részét: a szarkofág köveit elhordták, földi maradványait ismeretlen helyre, minden szertartás nélkül temették el, csontjait sohasem találták meg. A tumba fennmaradt fedelét 2020 februárjában a svájci magyar közösség – Bakocs Michel és Szilvia Struhar, Verebes Csaba és Spanini Zsuzsanna – szervezésében először lehetett megnézni, majd az értékes faragvány egy időre Székesfehérvárra került, ahol a Királyok és szentek nagyszabású kiállításon láthatta a közönség.

 

 

Augusztus 20-án a székesfehérvári Városházán, a Szent Korona hiteles másolata előtt jelentette be Vargha Tamás miniszterhelyettes, Székesfehérvár országgyűlési képviselője, hogy nem kevesebb, mint 18 ezer aláírást gyűjtöttek össze a Svájcban élő magyarok annak érdekében, hogy Székesfehérvár, a Szent István Király Múzeum fogadhassa be a páratlan ereklyét. „Régóta dolgozunk, küzdünk azért, hogy a jelenleg a Svájci Nemzeti Múzeumban őrzött ereklye visszatérhessen Magyarországra. S különösen nagy köszönet illeti Czukor József svájci magyar nagykövetet, aki tovább erősítette a gondolatot, hogy Székesfehérváron lenne a méltó helye Boldog Erzsébet sírfedelének, s segít a hivatalok ellenállásának leküzdésében.” – emelte ki Vargha Tamás, aki bízik benne, hogy a hazai és nemzetközi diplomáciát érintően is eredményesek lesznek a tárgyalások. A miniszterhelyettes hozzátette, ezt segíti az az elképesztő összefogás, amelynek során Svájctól kezdve Magyarországról, Erdélyből, Felvidékről, Délvidékről, sőt Lengyelországból is érkeztek aláírások a kezdeményezés támogatására.

 

 

„Szimbolikus, hogy e sok-sok aláírás átadására éppen augusztus 20-án kerül sor Szent István városában, a nemzet történelmi fővárosában. Egy ilyen lépés mögött 18 ezer ember támogatása van, ami nagyon szépen illeszkedik ehhez az ünnepnaphoz.” – tette hozzá dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki a Szent Korona hiteles másolatára, illetve a szemben helyet foglaló limoges-i korpusztöredékre utalva arról is beszélt, hogy Székesfehérvár jó őrzője e szimbolikus tárgyaknak, amelyek sokkal többet fejeznek ki közös értékeinkről, mint önmagában egy-egy tárgy.

 

„Az európai közösség azt szokta mondani, hogy a polgárai szándékait végrehajtva születnek a döntések. Ha ez így van, akkor 18 ezer aláírásnak kell, hogy legyen súlya!” – zárta gondolatait Székesfehérvár polgármestere, aki megköszönte a kezdeményezés elindítóinak és a sok-sok aláírónak, hogy a nemes ügy mellé álltak.

 

Az aláírásokat a kamerák kereszttüzében Bakocs Michel, Szilvia Struhar és az őket Székesfehérváron segítő Fejér Szövetség képviselői adták át Vargha Tamásnak és dr. Cser-Palkovics Andrásnak, hogy Székesfehérváron őrizzék ezeket.

 

 

A 18 ezer aláírás összegyűlt, sportnyelven szólva mostantól Svájcnál és a Zürichi Landesmuseumnál „pattog a labda”, hogy a magyar emberek által olyannyira várt, fontos döntést meghozza.

 

 

 

 

 

 

                                                                                 - Vége -

 

 

Szöveg: Házi Péter

 

Fotó: Ostorházi Helga