Béremelés és teljesítményértékelés – a Városháza adott otthont a vármegyei tanévnyitó konferenciának

2025.08.21. 13:06
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2025. augusztus 21. (csütörtök)
 
 
 
 
 
Kilencedik alkalommal rendezték meg a Városháza Dísztermében a Fejér Vármegyei Szakmai Tanévnyitó Konferenciát. Az eseményen – amelyen első munkanapján Sipos Imre, frissen kinevezett közoktatásért felelős helyettes államtitkár is részt vett – a közoktatási intézmények vezetői, pedagógusai, szakértői tekintették át az új tanévre vonatkozó szakmai feladatokat, változásokat.
 
2025. szeptember 1-jén kezdődik a tanév, ehhez igazodva hívta össze Fejér vármegye oktatási intézményeinek vezetőit a Belügyminisztérium, az Oktatási Hivatal és a Klebelsberg Központ: a vármegyei tanévnyitó konferenciának ezúttal is a Városháza Díszterme adott otthont.
 
 
A szakmai találkozót – amelyen többek között részt vett Sipos Imre, a Belügyminisztérium köznevelésért felelős helyettes államtitkára, valamint Török Szabolcs tankerületi igazgató és dr. Puszter Bernadett, az Oktatási Hivatal köznevelési elnökhelyettese is – házigazdaként Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere nyitotta meg, felidézve, mintha csak tegnap lett volna június 20-a, amikor a Helló nyár! Bagossy-koncerttel ünnepelték a tanév végét. Köszöntőjében gratulált Sipos Imrének, a Teleki Blanka Gimnázium korábbi igazgatójának, aki augusztus 20-tól ismét köznevelésért felelős helyettes államtitkárként segíti a közoktatás ügyét. Ugyancsak gratulált azoknak a kollégáknak, akik a nyáron kapták meg igazgatói kinevezésüket, köztük a „régi-új” és az új igazgatóknak.
 
 
„Székesfehérvár önkormányzata továbbra is partnerként tekint az iskolákra, s amiben tud, segíti a működésüket. Sok munkával telt a nyár, hiszen első alkalommal kellett teljesítményt értékelni, ennek tanulságait, konzekvenciáit mind a fenntartóknak, mind az intézményeknek érdemes levonniuk, hogy a jövő évben még nagyobb közmelegedéssel és hatékonysággal lehessen a feladatot elvégezni.” – összegzett Mészáros Attila, hangsúlyozva, hogy a jogalkotó által megfogalmazott cél fontos, ezen az úton tovább kell haladni. Ugyanakkor nagy változás lesz, hogy 2026 júliusától a közétkeztetést a Kréta rendszeren keresztül kell ellátnia az önkormányzatnak, ebben partnerséget kért az intézményektől.
 
 
Székesfehérvár alpolgármestere az elmúlt napok történéseire reflektálva – miszerint két intézmény vízhálózatában felütötte fejét egy baktériumfertőzés – megköszönte mindkét fenntartónak, hogy az önkormányzattal közösen cselekedve, azonnal megtették az ilyenkor fontos intézkedéseket. „Nem a Facebookon posztolgattunk és nyílt leveleket írogattunk, hanem előkészítettük és elindítottuk a fertőtlenítést. Mindenkitől azt szeretném kérni, higgyünk a szakembereknek, s hagyjuk, hogy munkájukat végezhessék, annak érdekében, hogy szeptember 1-jén mindenki nyugodtan térhessen be az intézményekbe és kezdődhessen meg a tanév.” – emelte ki Mészáros Attila, aki nyugodt, boldog tanévet kívánt mindenkinek.
 
 
„Az idei tanév előkészítését segítő rendelet a nyáron megjelent, így az iskolák a legfontosabb időpontokat a tanév tervezéséhez idejében megkapták, a szünetek, valamint a tanévkezdés és zárás vonatkozásában különösebb változás nincs. Tartalmi szempontból, a vizsgákat, kompetenciaméréseket illetően sincs jelentősebb változás, újdonság viszont a digitális bizonyítvány bevezetése, amely az általános iskola első évfolyamán és a középiskolák, gimnáziumok induló évfolyamain indul el.” – nyilatkozta Sipos Imre helyettes államtitkár, hozzátéve, a digitális bizonyítványt felmenő rendszerben vezetik be. A családok támogatását tekintve a tanulók idén is ingyenesen kapják a tankönyveket. A tanárok vonatkozásában folytatódik az elmúlt évben debütált teljesítményértékelés. Ennek az eredményét az iskolák most már fel tudják dolgozni, s ebben a tanévben folytatni tudják a feladatot. A helyettes államtitkár kiemelte, a teljesítményértékeléssel összefüggésben folytatódik a pedagógusok béremelése, akik ez év szeptemberétől az értékelés eredményeként kapnak béremelést. A pedagógus átlagbér ennek köszönhetően 2025-ben meg fogja haladni a bruttó 840 ezer forintot, a béremelés 2026 januárjától is folytatódik, a cél az, hogy a pedagógus átlagbér meghaladja a diplomások átlagkeresetének 80 százalékát.
 
 
A konferencián – amelyen szó esett a 2025/2026-os tanév főbb feladatairól, illetve a Székesfehérvári Pedagógiai Oktatási Központ szükséges teendőiről – részt vett Dancs Norbert, a Székesfehérvári Járási Hivatal vezetője, Horváth Lajos Zoltán, a Székesfehérvári Szakképzési Centrum főigazgatója, dr. Vizi László Tamásné, a Nemzeti Pedagóguskar elnökségi tagja, valamint Baloghné Szűcs Klára, a Klebelsberg Központ Székesfehérvári Tankerületi Központjának szakmai vezetője is.
 
A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.
 
 
 
 
                                                                                       - Vége -
 
Fotó: Simon Erika
 
Szöveg: Házi Péter
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.