Jurtanap és történelmi piknik a Palotavárosban, a Királyok parkjában

2025.08.30. 13:21
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2025. augusztus 30. (szombat) 
 
 
 
 
 

Szombaton ismét felállították a Fejér Megyei Népművészeti Egyesület által négy évtizede készített, Gránátalma-díjas vezéri jurtát a Palotavárosban. Népi játszóház, kirakodóvásár és íjászat is várja az érdeklődőket - az időjárástól függően - a Királyok Parkjában az idei Jurta Napon.

Négy évtizede Mándoki Kongur István, László Gyula és Lükvő Gábor segítségével építették fel először a vezéri jurtát. A felújított, szépen áttisztított jurta felállítása idén érdekes program volt, amire már szombat reggeltől várták az érdeklődőket.

Az idei rendezvényt Kovács György emlékének ajánlották a szervezők. A Fejér Megyei Művelődési Központ nemrég elhunyt címzetes igazgatója nagyon sokat tett azért, hogy négy évtizede megvalósulhatott a vezéri jurta a Királyok Parkjában.

Berta József, a Fejér Megyei Népművészeti Egyesület alapító tagja is megemlékezett Kovács Györgyről, és elmondta, hogy rendkívül sokat köszönhet neki Székesfehérvár és a város kulturális élete. Elmesélte, hogy a hetvenes években tanára volt Kovács György az iskolában, majd néhány évvel később Gyuri bácsi hozzá járt fafaragó szakkörre.

A IV. Jurtanap és Történelmi Piknik megnyitóján Viza Attila önkormányzati képviselő is köszöntötte a résztvevőket, majd ő is megemlékezett Kovács Györgyről, s elmondta, hogy az ő emlékének ajánlották az idei rendezvényt. Szintén megemlékezett a 45 éves korában elhunyt Látrányi Viktóriáról, akivel az idei rendezvény múzeumpedagógiai foglalkozásait egyeztette még néhány hete.

A programra kilátogatott dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere is. A szervezők készültek kézműves foglalkozásokkal, amelyen a lovas nomád népek viseletét lehetett elkészíteni, illetve egy kun sisak másolatot is hoztak, melyet az érdeklődők fel is próbálhattak. A Fejér vármegyében megtelepedett, lovas nomád népekről szóló kvíz kitöltői pedig Kun László ezüstdinárját idéző emlékérmével gazdagodhattak a Jurta Napon.

 

A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából. 

 

 

Szöveg és fotó: Bácskai Gergely  

 

 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.