Már lehet jelentkezni a IV. HARMAN Hackathon kihívásra

2025.09.08. 12:30
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2025. szeptember 8. (hétfő) 
 
 
 
 
 
Immár negyedik alkalommal hirdeti meg az Óbudai Egyetem Alba Regia Kar, a Harman Becker Kft. és Székesfehérvár Önkormányzata a „Junior Engineers Camp – HARMAN Hackathon” ötlet- és prototípusfejlesztő versenyt. A program célja, hogy a középiskolásokból és egyetemistákból álló csapatok saját gondolataikat, képzelőerejüket megmozgatva, 24 óra leforgása alatt teljesítsenek egy műszaki kihívást. A csapatok október 26-ig, egy kisfilm elkészítésével nevezhetnek a selejtezőbe. A döntőre november 14-15-én kerül sor Székesfehérváron, a Sóstói Stadionban, ahova 6 középiskolás diákcsapat és 8 egyetemi hallgatói csapat jut be. A Hackathonra az egész országból várják az egyetemisták és a középiskolások jelentkezését.
 
Idén is megrendezi a Harman Hackathon 24 órás műszaki problémamegoldó és prototípusfejlesztő versenyt az Óbudai Egyetem Alba Regia Kar, a Harman Becker Kft. és Székesfehérvár Önkormányzata. A november 14-15-én zajló versenyt beharangozó sajtótájékoztatón Mészáros Attila alpolgármester kiemelte, hogy immár országos szinten, minőségében és résztvevői létszámában is rangos a verseny, amire évről-évre többen jelentkeznek. Elmondta, hogy ez a partneri kapcsolat mindenki számára gyümölcsöző, az önkormányzat a helyszín biztosításával boldogan támogatja a rendezvényt. „Örömteli, hogy az idei évben is jelentősen tudta növelni hallgatói létszámát az Óbudai Egyetem Alba Regia Kar, ehhez az ilyen együttműködések is hozzájárulnak. Bízom benne, hogy az idei évben is sok fiatal jelentkezik majd erre az izgalmas versenyre, és a 24 órás feladatmegoldás végén ismét fantasztikus eredményekkel zárul a Hackathon. Minden középiskolást és egyetemistát arra buzdítok, hogy jelentkezzen.”
 
Az Óbudai Egyetem Alba Regia Karának dékánja, prof. dr. Györök György örömét fejezte ki, hogy már hagyománnyá nemesedett ez a kezdeményezés, és idén már negyedik alkalommal rendezik meg a HARMAN Hackathont. Elmondta, nagyon jó elfoglaltság ez a hallgatóknak, mert amit tanulnak, élesben ki is próbálhatják. A dékán elmondta, hogy idén már az egyetem határon túli partnerintézményei is részt vesznek majd a versenyen, így a révkomáromi Selye János Egyetem, a Kassai Műszaki Egyetem, az Újvidéki Egyetem Szabadkai Műszaki Kara és a Temesvári Műszaki Egyetem hallgatói is megmérettethetik magukat a Hackathonon.
 
Németh Tibor, a Harman Becker Kft. oktatási menedzsere, tanszékvezető elmondta, hogy a tavalyi, harmadik megmérettetés nagyon jól sikerült, közel harminc csapat jelentkezett, idén pedig megpróbálják ezt is felülmúlni. Kifejtette, hogy idén harmincéves a Harman, és éppen tíz éve kezdték el a duális képzést, ezért ebben a jubileumi évben változtattak a szokásos feladatokon. A selejtezőben a hallgatóknak 30 évet kell előre ugraniuk az időben és azt kell bemutatniuk, milyennek képzelik el a jövő városát 2055-ben. Ki kell emelni egy műszaki problémát és arra kell egy megfelelő megoldást kitalálni. „Nagyon izgalmas lesz az idei verseny, több fejlesztéssel is készülünk. Az ország minden középiskoláját és egyetemét igyekszünk megszólítani. Szeretettel várjuk a diákokat és hallgatókat a IV. HARMAN Hackathonra.”
 
A versenyre mától október 26-ig lehet jelentkezni egy maximum két perc hosszúságú kisfilmmel, amelyben a csapatok bemutatják, milyennek képzelik el a jövő városát 2055-ben, felvetnek egy jövőbeli problémát, amely műszaki megoldást igényel.
 
A IV. Harman Hackathonról és a jelentkezés feltételeiről minden további információ megtalálható a http://harmanhackathon.amk.uni-obuda.hu oldalon.
 
 
 
Szöveg: Csik Tamás
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.