Évadnyitó tábor a Székesfehérvári Diáktanáccsal

2025.09.11. 18:03
SAJTÓKÖZLEMÉNY -  2025. szeptember 11. (csütörtök)
 
 
 
 



Évértékelés, új tervek, szakmai egyeztetések, a fehérvári fiatalokat megszólító programok összeállítása és csapatépítő játékok is szerepeltek a Székesfehérvári Diáktanács évadnyitó táborának napirendi pontjai között. A hagyományokhoz hűen, idén is Velencén töltenek el két napot a felső tagozatos és középiskolás delegáltak. A közösségerősítő, szórakoztató programok mellett ismeretterjesztő, tájékoztató előadásokat is hallhattak a résztvevők többek között az Erasmus és a kortárssegítést szolgáló programokról, valamint az önkéntességről.
 
 
 
Mintegy hatvan, a székesfehérvári általános és középiskolásokat képviselő diák vett rész a Székesfehérvári Diáktanács évadnyitó táborában Velencén. A fiatalok csütörtökön kora délután foglalták el szállásukat Székesfehérvár Önkormányzatának Gyermek- és Ifjúsági Táborában. A hagyományokhoz hűen az évadnyitó tábor a Diáktanács bemutatásával kezdődött. Az újonnan érkezettek megismerhették a csapat működését, és a tagság meghallgatta a tavalyi elnökség beszámolóját.
  
A fiatalok ezt követően a tábor agorájában foglaltak helyet, ahol dr. Cser-Palkovics Andrással és Mészáros Attila alpolgármesterrel osztották meg gondolataikat, javaslataikat, tették fel kérdéseiket, és közösen keresték a választ a felmerülő problémák megoldására is. Székesfehérvár polgármestere a köszöntőjében fontosnak nevezte a találkozót, hiszen ezek az alkalmak lehetőséget adnak arra, hogy a diákok bevonásával, javaslataikat meghallgatva szülessenek olyan döntések, amelyek később a fehérvári fiatalok javát szolgálják. „Mi sem bizonyítja jobban a Diáktanács létének fontosságát, hogy számos olyan általuk javasolt ötlet valósult meg, amelyek ma már a gyakorlatban is működnek, hagyománnyá váltak.” Hozzátette, újdonságnak számít, hogy az önkormányzat elkülönített a költségvetéséből körülbelül 10 millió forintot arra célra, hogy a diákok új ötleteit, javaslatait az elképzeléstől a megvalósításig támogassa.
 
 
A köszöntőt követően a polgármester átadta a szót a diákoknak, akik számos területet érintve tették fel kérdéseiket. Így többek között szó esett az iskolaépületek felújításáról. A már zajló munkálatok befejezésének várható időpontjáról, a bővítési lehetőségekről, az iskolai padok és asztalok cseréjéről, a közlekedésről és az iskolán belüli kommunikáció fejlesztésének lehetőségeiről is. A beszélgetést követően a székesfehérvári felsőoktatásról kaptak részletes tájékoztatást a jelenlévők, majd hat helyszínen, hat témakörben (érdekképviselet, közösségépítő programok, társadalmi felelősségvállalás, kortárssegítés, kommunikáció, önkéntesség) gyarapíthatták tudásukat a diákok. Pénteken reggeltől a közösségi fejlesztések lehetőségeiről szóló beszélgetéssel, valamint a Vitaakadémia megismerésével folytatódik a szakmai program. Az évadnyitó tábor zárónapján a javaslatok alapján összeállítják a Székesfehérvári Diáktanács programtervét is.
 
A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.