Wathay-emléknap – Megemlékezés pénteken délután a Prohászka ligetben

2025.09.19. 16:45
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2025. szeptember 19. (péntek)
 
 
 
 
 
 

A hagyományokhoz hűen, katonai tiszteletadás mellett emlékeztek meg Székesfehérvár 1601-es, török uralom alóli ideiglenes felszabadításáról pénteken a Prohászka ligetben. Az ünnepségen Váczi Márk történész mondott beszédet, majd koszorúzással tisztelegtek a várvédő kapitány emléke előtt.
 
A Wathay Ferenc Bajtársi Egyesület 2011 óta évről évre megemlékezik névadójáról, a végvári vitézről, aki 1602-ben Székesfehérvár alkapitánya volt. A 457 éve született Wathay Ferenc egykori vicekapitány nevéhez kötődik Székesfehérvár 1601-es visszafoglalása a törököktől. A hagyományokhoz hűen, katonai tiszteletadás mellett emlékeztek a fehérváriak és a hős kapitány leszármazottai a Prohászka ligetben pénteken délután.
 
A Hungarikum együttes népdalokból és saját szerzeményekből álló műsorát követően Váczi Márk történész idézte fel a 457 éve született kapitány életét. Mint ismert, Wathay Ferenc 1568. szeptember 24-én látta meg a napvilágot Vágon. Édesapja várkapitányként szolgált, a fiatal Wathay Ferenc pedig már tizenhét éves korában fegyvert ragadott. Wathay közel 20 év katonai szolgálat után lett az 1601. szeptember 21-én ideiglenesen visszafoglalt Székesfehérvár vicekapitánya. Az életéről szóló utolsó bejegyzések 1609-re tehetőek, ekkor édesapja nyomán cseszneki várkapitány lett. A történész ezt követően részletesen mutatta be a visszafoglalás körülményeit, a város körül zajló harcokat, az 1600-as évek fehérvári eseményeit. Beszéde zárásaként felhívta a figyelmet arra, hogy hőseinkre emlékezni és emlékeztetni kötelességünk. „Erre sarkall minket őseink példája, a hazaszeretet és az utódainknak való példamutatás. Ahogy a Szentírásban, a Példabeszédek könyvében olvashatjuk: Az Igaznak emléke áldott. Hajtsuk meg fejünket Fehérvár hajdani hős védői, az Igazak előtt!”
 
 
A megemlékezés koszorúzással zárult, amelyen Székesfehérvár nevében dr. Cser-Palkovics András polgármester, a városban szolgáló katonai szervezetek és a hagyományőrző civilek képviselői, valamint a Székesfehérvári Szakképzési Centrum Árpád és Hunyadi Technikumában tanuló kadétok tisztelegtek a vicekapitány emléke előtt.
 
A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.