1959 egy kiváló évjárat - Schwäbisch Gmünd-i vendégek a Városházán

2025.09.20. 13:26
SAJTÓKÖZELMÉNY - 2025. szeptember 20. (szombat)
 
 
 
 
 
 
 
Különleges vendégek látogattak szombaton délelőtt a Városházára. A Székesfehérvár testvérvárosából, Schwäbisch Gmündből érkező 29 fős delegációt, ahogy ők mondják, „évjáratuk” is összeköti. Egy több mint kétszázéves hagyomány őrzőit, az 1959-ben születettek egyesületének tagjait Lehrner Zsolt alpolgármester fogadta és köszöntötte a Díszteremben, majd a Székesfehérvár – Schwäbisch Gmünd Baráti Kör tagjaival közösen nézték meg városunk nevezetességeit.
 
A Székesfehérvár – Schwäbisch Gmünd Baráti Kör tagjainak meghívására érkeztek városunkba az AGV ’59 tagjai, akiket szombaton délelőtt a Városháza Dísztermében fogadott Lehrner Zsolt alpolgármester. Köszöntőjében örömét fejezte ki, hogy a testvérvárosi kapcsolat egy újabb szállal erősödik. Különlegesnek nevezte, hogy az AGV (Altersgenossenverein) egyesület tagjait a születési évük köti össze.
  
Mint azt a találkozás során Petra Büttner, az egyesület elnöke elmondta, egy több mint kétszáz éves hagyomány részesei ők. Elmesélte, hogy 1813-ban született őseik szervezték meg először 1963-ban, 50 éves korukban a közös születésnapi felvonulást, amely azóta generációkon átívelő közösségi ünneppé vált. Mivel úgy tartották, egy sváb csak 40 éves korában lesz igazán bölcs, így 1883 óta már a negyvenesek felvonulásával kezdődnek minden évben a gmündi évfordulós ünnepségek, amely ma már az UNESCO Szellemi Kulturális Világörökség része lett.
 
Ezen az alkalmon a férfiak hagyományosan frakkot és cilindert viselnek, a hölgyek ünneplő ruhákat, és így vonulnak végig Schwäbisch Gmünd középkori utcáin, hogy a felvonulás csúcspontján a Johanniskirche tornya előtt, a Piac téren együtt énekeljék a „Grüß di Gott, Alois” dalt. Az estét egy ünnepélyes ceremóniával zárják – erről már Igari Antal, a Székesfehérvár – Schwäbisch Gmünd Baráti Kör tagja számolt be, aki 50 évesen maga is részese lehetett e tradíciónak, és az AGV59 tagjaival, köztük Richard Arnold főpolgármesterrel közösen ünnepeltek.
 
 
„Már akkor meghívtuk az egyesület tagjait Székesfehérvárra, hogy bemutathassuk városunkat, hagyományainkat. Azóta is tartjuk a kapcsolatot, és idén – 16 év után - elérkezett a várva-várt pillanat: az egyesület 29 tagja Petra Büttner, az egyesület elnöke vezetésével útra kelt, hogy egy kicsit ismerkedjen Magyarországgal és Székesfehérvárral. A szervezés során Uli Hinderberger előzetesen kétszer is járt már városunkban, és nagyon tetszett neki, szívesen jött most az egyesület tagjaival is.” – tette hozzá Igari Antal.
 
A magyarországi tartózkodás során az ’59-esek Budapesten és a Balaton-felvidéken kirándultak. A szombati napot Székesfehérváron töltötték. A városházi látogatást követően a Belvárosban ismerkedtek meg városunk történelmével, kulturális és épített örökségével.
 
A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.