2025.09.22. 14:32
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2025. szeptember 22. (hétfő)
A Senior Orvos Találkozót huszadik alkalommal rendezték meg a hétvégén. Idén ismét fehérvári helyszínen, a MET Aréna rendezvénytermében adták át a Szent Márton Emlékérmeket. Szakmai munkájának elismeréseként a díjat ebben az évben 13 orvos vehette át.
A Magyar Orvosi Kamara Fejér Vármegyei Területi Szervezete immár huszadik alkalommal szervezte meg a Senior Orvosok Találkozóját. A neves székesfehérvári kardiológus, dr. Altorjay András a kétezeres évek elején vetette fel a találkozó ötletét azzal a céllal, hogy nagyobb törődést kell biztosítani a szenior pályatársaknak. Az összejöveteleket rendre Székesfehérváron és Fejér vármegyében rendezik meg, ezzel is népszerűsítve a várost, illetve a vármegye településeit.
Ezen a hétvégén ismét Székesfehérváron találkoztak, a MET Arénában, ahol a bejárását követően dr. Altorjay András köszöntötte a megjelenteket. A kerek évforduló lehetőséget adott a visszapillantásra, felidézve a csákvári Esterházy-kastélytól a fehérvárcsurgói Károlyi Kastélyig, Nádasdladánytól Iszkaszentgyörgyig, a Vörösmarty Színházban, a MOL Arénában, a Bory-várban, Móron és Soponyán, mindig máshol rendezett összejövetelek jó hangulatát, a találkozás örömét.
A hagyományokhoz hűen idén is átadták a Szent Márton-érmeket, amelyekkel a mindenkori fiatal orvosok és szeniorok összetartozását fejezik ki. Az idei Szent Márton Emlékérem díjazottjai Bognár Edit, Kató Ernő, Hermann János, Karádi Zsuzsa, Kórodi Tünde, Ménesi Rudolf, Nagy Piroska, Rendeczki Anikó, Takács Gyula, Tikk Tiiu,Tóth András, Tóvölgyi Béla és Ütő Éva.
Az ünnepi eseményen, amelyen a város képviseletében részt vett Östör Annamária egészségügyi tanácsnok is, különleges műsorral lepték meg a szeniorokat. A ma már Székesfehérváron élő és a város kulturális éltében szerepet vállal, volt tajvani nagykövet, Székely Levente prímás és zenekara, köztük Veronika lánya hegedült, Áron fia brácsázott és Juhász Balázs, a Tilinkó zenekar tagja bőgőzött. Előadásukban Magyarország minden területéről hangzott el muzsika, amelyek jellegzetes táncait Sztanó Hédi néptáncos mutatta be. A szeniorok érezték és élvezték egymás közelségét, a találkozás örömét.
A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.



