Az Alsóvárosban ez volt a második egészségnap, melyet a Sóstó Vadvédelmi Központ közvetlen szomszédságában található közösségi házban rendeztek meg. Ide várták díjmentes vizsgálatokkal az Alsóváros, a Sóstó, az Őrhalmi szőlők és belső Maroshegy lakóit. Volt általános állapotfelmérés, EKG, kardiológia, bőrgyógyászat, boka-kar index meghatározás, csontsűrűség-, vércukorszint- és koleszterinszint-mérés, testösszetétel-számítás, dietetikai és demencia-szűrés.
Mészáros Attila, a körzet önkormányzati képviselője elsőként köszönetét fejezte ki a szervezőknek az újabb lehetőség biztosításáért és a résztvevőknek azért, hogy fontos lépést tettek az egészségükért. Mint elmondta, a Humán Szolgáltató Intézet szerezte be az új, mintegy két és félmillió forint értékű csontsűrűségmérő gépet, mert a korábbi eszköz – mellyel mintegy tízezer szűrést végeztek el – már tíz éves volt. Igyekeznek minél többet fejleszteni, hogy sok és hasznos lehetőséget biztosítsanak a székesfehérváriaknak.
Az új készüléket használatba is vették, és a további városrészi egészségnapokon, illetve az Egészségfejlesztési Iroda csontsűrűség-mérő szűrőnapjain is fogják alkalmazni.
Östör Annamária egészségügyi, sport- és társadalmi fenntarthatósági tanácsnok méltatta a városi szűrőprogramot, mint mondta, az országban sehol máshol nem működik ilyen átfogó egészségfejlesztési rendszer és szervezett szűrővizsgálat-sorozat. Az Alsóvárosból hiányzott ez a lehetőség, azonban mióta elkészült a Sóstó Vadvédelmi Központ melletti közösségi épület, azóta az itteni lakóknak is el tudnak hozni minden olyan vizsgálatot, amire csak szükségük van.
Dr. Keresztury Lászlóné, a Székesfehérvári Egészségfejlesztési Iroda szakmai vezetője elmondta, hogy nagyon gyorsan beteltek a helyek az Alsóvárosi Egészségnapra, teltház volt. A kellemes helyszínnek köszönhetően családias, jó hangulatban zajlottak a vizsgálatok. Az új készülékkel történő vizsgálatot kifejezetten a hölgyeknek ajánlják klimax kezdetén és után, valamint a csontritkulás-betegség családi halmozódása esetén.
Az egészségügyi programok folytatódnak Székesfehérváron. Október 4-én mellrák elleni sétára, míg 18-án a Köfém Egészségnapra várják majd a résztvevőket.
A kapcsoldód fotók letölthetőek a Galériából.
Szöveg: Havasi Tímea
Fotó: Simon Erika



