Ahol a lélek rejtett régióit bevilágította a zene – Zene világnapja 2025

2025.10.01. 21:43
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2025. október 1. (szerda)
Feke Mariann kapta idén a Fricsay Richárd-díjat. Galéria
 
 
 
 
 
 
Kórusművek, klasszikus és népzene, valamint néptánc és fúvószene alkotta a város a zene világnapja tiszteletére rendezett, szívet-lelket melengető, tartalmas koncertjének programját. Pénteken este az Alba Regia Sportcsarnokban rendezett ünnepi hangversenyen adták át a város zenei elismerését, amelyet idén Feke Mariann, a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI ének-zene tanára és karnagya vehetett át.
 
 
 
Székesfehérváron évtizedes hagyomány, hogy a zene világnapján a város zenei életének legkiválóbb képviselői: kórusok, zenekarok, hangszeres művészek, népzenészek együtt énekelnek, muzsikálnak, nem ritkán a közönséggel közösen. Nem volt ez másként idén sem, amikor immár tizenkilencedik alkalommal gyűlt össze a város zeneszerető közönsége október 1-jén az Alba Regia Sportcsarnokban. A hangversenyt az Alba Regia Szimfonikus Zenekar nyitotta meg, Rossini A sevillai borbély című operájának Nyitányával, Dobszay Péter vezényletével. A komolyzenét követően a gyermekek kértek figyelmet és Kodály Zoltán Angyalkertjével tánccal, énekkel idézték meg a gyermekkor játékosságát és szabadságát. A Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola gyermek tánccsoportja és az iskola 3. és 4. osztályosai alkotta kórus műsorát követően ünnepi beszéddel folytatódott az este.
 
A zene világnapján Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője Kodály Zoltánt idézte, aki szerint „Teljes lelki élet zene nélkül nincs. Vannak a léleknek olyan régiói, melyekbe csak a zene világít be.” Ahhoz, hogy e fény megjelenjen a lelkekben, szükség van zeneszerzőre, akinek a fejében megszületik a dallam. Ahhoz, hogy ez hallhatóvá váljék, kellenek a zenészek, akik művelik a zenét, és nélkülözhetetlen a zeneszerető közönség, akik befogadják mindezt. „A zene világnapján őket ünnepeljük minden évben a fehérváriak közösségében, és mondunk köszönetet azoknak az elhivatott zenepedagógusoknak, akik továbbadják a tudást, hogy a következő generációknak is teljes legyen az élete.” – zárta ünnepi gondolatait Vargha Tamás.
  
A hagyományoknak megfelelően a zene világnapján adják át Székesfehérvár zenei elismerését, a Fricsay Richárd Zenei Díjat, amelyet azok az együttesek, előadóművészek, karnagyok, zenetanárok kaphatják, akik maradandót alkottak Székesfehérvár zenei életében. Idén Feke Mariann, a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI ének-zene tanára és karnagya vehette át a rangos elismerést.
  
Ezen ünnepi alkalomból a város közössége előtt köszöntik az Éneklő Ifjúság hangversenyén díjazott kórusokat, azok vezetőit. A 2025-ös évben megrendezett megyei kórusminősítéseken a Kneifel Imre vezette Bárdos Lajos Gyermekkar és a Kodály Zoltán Gimnázium Vegyeskara, Nyárs Annamária vezetésével a Kodály Iskola Gyermekkara, a Legkisebbek Kórusa Polgár Zoltánné karnagy irányításával, és a Kodály Zoltán Gimnázium Leánykara Feke Mariann vezetésével Arany minősítést érdemelt ki. A szintén Feke Mariann felkészítésével színpadra lépő 12. osztályos kamarakórus és a Teleki Blanka Gimnázium Vegyeskara, Reiner Renáta vezényletével az Éneklő Ifjúság hangversenyén Arany minősítést vehetett át.
 
 
 Az idei évben a több mint 500 fős összkar előadásában csendült fel Bartók Béla feldolgozásában a 4 szlovák népdal. Ezzel emlékeztek meg a világhírű zeneszerző halálának 80. évfordulójáról. Az esten a közönség a magyar mellett orosz és franci népdalokat hallhatott a résztvevő kórusok: Ciszterci Szent István Gimnázium kórusa (karnagy: Radics Éva), a Zentai Úti Általános Iskola Gyermekkara (karnagy: Csikós-Árky Brigitta), a Kossuth Lajos Általános Iskola kórusa (karnagyok: Szünder Nóra és Bartha Melinda), a Széna Téri Általános Iskola kórusa (karnagy: Bódi Réka és Varróné Vizvári Adrienn), a Munkácsy Mihály Általános Iskola kórusa (felkészítő tanárok: Csaba Krisztina, Blum Ildikó, Maklári Ildikó,Vizer Kinga, Gubiánné Varga Zsuzsanna), a Teleki Blanka Általános Iskola kórusa (karnagy: Erdélyi Éva), a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium Kórusa (karnagy: Mihály György), az Ars Musica Kórus (karnagy : Fersch Andrea), a Comenius Kamarakórus (karnagy: Lovrek Károly), a Primavera Kórus (karnagy: Kővári Péter), a Vox Mirabilis kamarakórus (karnagy: Zemlényi Katica) és az Alba Regia Vegyeskar (karnagy: Kneifel Imre) előadásában.
  
Az ünnepi est a Székesfehérvári Fúvószenekar műsorát követően a tavaly a PartiTúra ifjúsági hangversenybérletben nagy sikerrel játszott, gyermekeknek szóló művel, Szőnyi Erzsébet A didergő király című operájával ért véget.
 
 
 
A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.