2025.10.03. 11:45
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2025. október 3. (péntek)
Ismét Székesfehérvár ad otthont a Magyar Gyermekgyógyász Társaság Területi Szervezete éves kongresszusának. A pénteki ünnepélyes megnyitón dr. Cser-Palkovics András polgármester is köszöntötte az orvosokat, szakdolgozókat. A rangos Frank Kálmán Díjat dr. Wilhelm Ottó gyermekorvos vehette át.
A Magyar Gyermekgyógyász Társaság Észak-Nyugat Magyarországi Területi Szervezete minden évben más-más vármegyében rendezi meg tudás- és ismeretbővítő kongresszusát: ezúttal Székesfehérvár ad otthont a pénteken kezdődött kétnapos szakmai találkozónak, amelyre Zala, Vas, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Veszprém és Fejér gyermekosztályainak orvosai és alapellátást végző kollégái, szakdolgozói érkeztek.
A konferenciát dr. Cser-Palkovics András nyitotta meg, aki hangsúlyozta, a találkozó résztvevői olyan szakterületet képviselnek, ami az egyébként is kiemelten fontos egészségügyön belül is kiemelt terület. „Büszkék lehetünk az alapellátásban és a kórházi ellátásban dolgozó vármegyei, városi kollégák munkájára egyaránt, és külön öröm, hogy kiváló együttműködésben dolgozunk velük. Amikor egymás segítségére, támogatására szükségünk van, akkor tudunk egymáshoz fordulni, s a problémákat is őszintén az asztalra tudjuk tenni, azokat átbeszélve pedig megoldásokat találni.” – összegzett Székesfehérvár polgármestere.
A megjelenteket dr. Lőrincz Márton Ákos, a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház orvosigazgatója is köszöntötte, aki belgyógyászként egy kicsit irigykedve, örömét fejezte ki, hogy milyen sok résztvevője van a gyermekorvosok találkozójának. Arra bíztatta a résztvevőket, ne legyenek szégyenlősek, merjenek kérdezni az előadóktól, egymástól, hiszen így van igazán értelme egy ilyen szakmai találkozónak, így válik igazi tudásmegosztássá a konferencia.
„Nagy öröm, hogy időt szánunk egymásra! Talán mi vagyunk az utolsó olyan régió, ahol a vármegyék gyermekgyógyászai kíváncsiak egymásra, egymás gondolataira és nagyon szívesen meghallgatják a fiatalokat is. Lehet, hogy van mit átadnunk egymásnak!” – emelte ki köszöntőjében dr. Ruszinkó Viktória, a Magyar Gyermekgyógyász Társaság Észak-Nyugat Magyarországi Területi Szervezetének elnöke, aki bejelentette, a következő konferenciának Szombathely ad otthont.
Az ünnepségen adták át a Frank Kálmán professzorról elnevezett díjat. Dr. Simon Gábor főorvos a méltatásban felidézte, hogy a területi szervezet 1954-ben alakult meg, s alapítójának, Frank Kálmánnak a tiszteletére 2012-ben hozták létre a díjat. Idén dr. Wilhelm Ottó székesfehérvári gyermekorvos vehette át az elismerést kiemelkedő gyermekorvosi, tudományos és gyakorlati tevékenységéért. A díjazott 1974 óta dolgozik Székesfehérváron házi gyermekorvosként, az alapellátásban kifejtett szakmai munkáján túl számos közéleti tevékenysége is figyelemre méltó, ismeretterjesztő előadások, tanári segédfüzetek, sőt irodalmi alkotások is fűződnek nevéhez.
A két napos székesfehérvári konferencián szó lesz például a ritka betegségekről, az előadók konkrét eseteken keresztül mutatják be a kezelési lehetőségeket, amelyek mind a kórházi, mind a területi ellátást végző kollégák számára igen tanulságosak lehetnek. Külön szekció foglalkozik a gyermekeket érintő fertőző megbetegedésekkel, fókuszba kerülnek az influenza szövődményei, illetve a szamárköhögés is, ami sajnos újra felütötte a fejét. Amint a konferenciát hosszú hónapok munkájával előkészítő dr. Kálmán Andrea, a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Újszülött, Csecsemő és Gyermek Osztályának osztályvezető főorvosa kérdésünkre hangsúlyozta, ezért - különösen a legkisebb csecsemők esetében – igen fontosak a megfelelő mintavételek, illetve fertőzés esetén a kezelés gyors megkezdése. „Nagyon fontos a szülőkben is tudatosítani, hogy a kötelező védőoltásokat mindenkinek érdemes, szükséges megkapnia, mert ezzel nem csak saját magukat, gyermeküket, hanem az egész környezetüket is védik.” – mondta a főorvos asszony, aki szerint az ismeretek átadásával tudnak, igyekeznek segíteni abban, hogy a szülők is megértsék, miért szükségesek és mi ellen védenek az oltások. Ebben az ismeretterjesztésben a házi gyermekorvosnak rendkívül nagy szerepük van. „Nekünk a gyermek a kincs, és mindent megteszünk azért, hogy őket egészségesen adhassuk vissza szüleiknek!” – fogalmazta meg a konferencia talán legfontosabb üzenetét.
A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.
- Vége -
Szöveg: Házi Péter
Fotó: Ostorházi Helga



