Móri út, Bakony utcai átkötés, szabadidőpark és belvárosi felújítások: megvan a pozitív döntés Fehérvár újabb fejlesztéseiről

2025.10.03. 16:43
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2025. október 3. (péntek)
Galéria 
 
 
 
 
 
Fontos útépítések, felújítások, belvárosi közterület-rekonstrukció és óvodafelújítások is szerepelnek abban a Székesfehérvárt érintő TOP Plusz fejlesztési „csomagban”, amelynek esetében megszületett a támogató kormánydöntés – jelentette be péntek délután az Országalma előtt Vargha Tamás országgyűlési képviselő.
 
A Székesfehérvárt érintő TOP Plusz fejlesztésekkel kapcsolatban tartott pénteken délután sajtótájékoztatót Vargha Tamás országgyűlési képviselő. „A fehérváriakkal közösen végiggondoltuk, mit szeretnénk fejleszteni, ezek alapján elkészültek a tervek, s most megvan a jóváhagyás. Mindezek elsősorban európai uniós fejlesztések lennének, ám az uniós források csak részben állnak rendelkezésre. Ugyanakkor sikerült elérnünk, hogy a magyar kormány akkor is támogatja ezeket a programokat, ha valamelyik fejlesztésnél kiderül, hogy részben vagy egészben az EU-s források nem fedezik azt. A magyar kormány tehát helytáll, minden programelem megvalósítható lesz.” – jelentette be Székesfehérvár országgyűlési képviselője, megemlítve, egy kicsit értetlenül állnak azelőtt, hogy egy fehérvári út- vagy óvodafejlesztés akadályozása milyen összefüggésben lehet bizonyos brüsszeli jogállami vitákkal.
 
 
A nagyságrendileg mintegy 7-8 milliárd forint összértékű program részleteit ismertetve Vargha Tamás elmondta, a legkiemelkedőbb az a közel négymilliárdos projekt, amelynek keretében megvalósulhat a Bakony utca összekötése a 8-as számú főút elkerülő szakaszával, valamint kerékpárút és gyalogos forgalmi létesítmények is épülnek, s az új út kerékpáros kapcsolatot kap Maroshegy felé. Megújulhat az Úrhidai út Székesfehérváron belüli szakasza is: az Úrhidai út – Lugosi utca kereszteződésében épült körforgalomtól egészen a város határáig készül el az új útpálya, valamint felülvizsgálják a csapadékvíz-elvezetést is. Mintegy egymilliárd forintos projekt keretében folytatódhat majd a Móri út rekonstrukciója: a III. ütemben a Móri út a 64. és a Móri út 154. szám közötti, azaz a már elkészült résztől a városhatárig húzódó szakasz újulhat meg. A beruházás az útburkolat és a járda felújításán túl kiterjed a Fecskepart utca új körforgalmú csomóponttal történő bekötésére, a Fecskepart utca átépítésére, valamint a Móri út városközponthoz közelebb eső szakaszán már kiépült kerékpárút folytatására is. Ugyancsak támogató döntést kapott a Pozsonyi út Fiskális út és Dévényi utca közötti szakaszának rekonstrukciója, ahol a nem megfelelő teherbírású szakaszokon teljes pályaszerkezet cserével, közműcserével, buszöblök burkolatcseréjével, járdaépítéssel, két új gyalogos-átkelőhely kialakításával újul meg a szakasz. Az útépítések az Építési és Közlekedési Minisztériummal szoros egyeztetéssel, valamint a Magyar Közúttal közös konzorciumban valósulnak majd meg.
 
 
A székesfehérvári Belváros közösségi használatra is alkalmas közterületeinek további szépítését, élhetőbbé tételét segíti egy másik projekt, amelynek fókuszában a zöldterület növelése, utcabútorok kihelyezése áll: a Táncsics Mihály utca – Kossuth utca – Vasvári Pál utca tengelyében új burkolatot kapnak az utcák, felújítják a közvilágítást, a csapadékelvezető rendszert is. Több mint 580 millió forintból teljes körű rekonstrukción eshet át az Árpád Úti Óvoda Vízivárosi Tagóvodája, mely esetében a teljes tető és a homlokzat megújul, akadálymentesítik az épületet, napelemeket telepítenek. A Hosszúsétatéri Óvoda Tóvárosi Tagóvodája és a hozzá kapcsolódó Tündérkert Bölcsőde közel 550 millió forintból újulhat meg. A fejlesztések érintik a Rácbánya területét is, ahol egy rekreációs funkciókkal rendelkező szabadidős parkot alakítanak ki, rehabilitálják a vizes élőhelyként működő bányatavat és környékét, de a meglévő lépcsőket is felújítják, padokat, asztalokat helyeznek ki, s bővül a tanösvény.
 
 
A következő lépést a támogatási szerződések aláírása, a közbeszerzések kiírása, majd a nyertes kivitelező kiválasztása jelenti. A leghamarabb az óvodák megújítása kezdődhet el, ezen projektek ugyanis már rendelkeznek aláírt támogatási szerződéssel, így akár jövő tavasszal megindulhat a munka.
 
 
 
 
 
                                                          - Vége -
 
Szöveg: Házi Péter
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.