Schuberttel indította a PartiTúra új koncertsorozatát a Szimfonikus Zenekar

2025.10.08. 11:46
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2025. október 8. (szerda) 
 
 
 

 

Elkezdődött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar PartiTúra Ifjúsági Hangversenybérletének új sorozata. Ez volt egyben az első koncert, melyet az ARSO Székház megújult próbatermében tartottak a Szabadságharcos úton. A fehérvári muzsikusok Dobszay Péter művészeti vezető kalauzolása mellett, Franz Schubert 4. szimfóniájával vezették be a gyerekeket a komolyzene világába.

Teljesen megtelt fiatalokkal az ARSO Székház megújult próbaterme szerdán délelőtt. A PartiTúra új sorozatának nyitó hangversenyén az általános és középiskolások mellett már óvodások is ültek a sorokban. Méltó módon Franz Schubert 4. szimfóniája szerepelt a műsorban, melyet a mester mindössze 19 évesen fejezett be, és csak később írta rá a „Tragikus” melléknevet.

A bécsi klasszika legfontosabb nagyzenekari műfaját, a szimfóniát az Zenekar művészeti vezetőjének kalauzolásával ismerte meg a népes közönség. Dobszay Péter kérdésünkre hangsúlyozta: „Nagyon nagy élmény látni az ifjúsági koncerteken, hogy azok a szerzők, akikre mi az életünket tettük, illetve az ő művészetük milyen hatást gyakorol a legifjabb generációra. Azt látjuk, hogy a gyerekekben olyan fokú nyitottság van a klasszikus zene iránt, amire a szülőknek érdemes odafigyelni, és nekünk ezt az igényt kiszolgálni.” A nyitó hangverseny vidám pillanatokkal indult, a gyerekek megismerték, hogy egy-egy hangszer hogyan képes az emberi lélek különféle hangulatainak megszólaltatásra, ezt követően Schubert korai művén keresztül tanultak a zene működéséről, a zenének a szövegtől való függetlenségéről és abszolút értékéről.

A PartiTúra bérletsorozat koncertjeire még lehet jegyeket vásárolni online a https://arso.jegy.hu/ oldalon, vagy a Zenekar jegypénztárában, a Vörösmarty Színház előcsarnokában. Szeretettel várják az óvodás és iskolás csoportokat, illetve a szabad helyek függvényében a további érdeklődőket minden korosztályból.

 

A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából. 

 

Szöveg: Havasi Tímea 

Fotó: Simon Erika 

 

 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.