Ünnepélyesen átadták a megújult Koronázó teret és a Városháza Díszudvarát

2025.10.10. 18:52
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2025. október 10. (péntek) 
 
 
 
 

 

Régóta óhajtott, két fontos beruházás elkészültét ünnepelték pénteken délután Székesfehérvár történelmi Belvárosában. Átadták a Koronázó teret és sétányt, melynek a Városház tértől a Várkörútig tartó teljes szakasza megújult, majd felavatták a Városháza átalakult és megszépült Díszudvarát is dr. Cser-Palkovics András polgármester ünnepi köszöntőjével, valamint az Alba Regia Szimfonikus Zenekar és a Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar művészeinek műsorával.

 A Koronázó tér sétányát több mint 25 évvel ezelőtt burkolták le, ám az akkor használt anyagok nem voltak fagyállóak, töredezetté, balesetveszélyessé váltak. A júniusban kezdődött beruházás során önkormányzati forrásból, fehérvári tervezők és kivitelezők munkája által újult meg a tér. A Városház tértől a Várkörútig tartó teljes szakaszon eltávolították a töredezett, régi burkolatot és új, fagyálló borításra cserélték, emellett kijavították az egykori koronázótemplom maradványait bemutató terület feletti vasbetonlemez-szigetelést és a megrongálódott csapadékelvezető-rendszert. A beruházás nettó értéke közel 130 millió forint.

 A Városháza Díszudvarának felújítása a közműátépítéssel kezdődött, megújult az udvari térben található teljes víziközmű-hálózat, a csapadékcsatorna, valamint a távhővezeték is. Ezt követte a mintegy 710 négyzetméteres belső udvar teljes tereprendezése, a burkolatépítés, a növények telepítése a “csepegtető” öntözőrendszer kiépítésével együtt, egy csobogó kialakítása, utcabútorok elhelyezése és a térvilágítás megújítása. A szakemberek törekedtek arra, hogy a zöldfelület ne csökkenjen és a Belvárosban a korábbi években elbontott elemeket, építőanyagokat újból felhasználják. Így kapott helyet a Géza Nagyfejedelem téren állt kút, melyet felújítottak és beépítettek, így az alkotás az udvar központi elemévé vált. Ide helyezték továbbá az Entente Florale emléktáblát, valamint a „Nő gödölyével” című szobrot, amely korábban is az udvar szerves része volt. Emellett akadálymentes bejáratokat alakítottak ki a Városháza vészkijárata és a nyilvános illemhely irányába, és mészkőtömbökre cserélték a Szent II. János Pál pápa térről a Díszudvarra levezető lépcsősort. A felújítás nettó 82 millió forintba került.

 Mindkét beruházást saját pénzügyi forrásból valósította meg Székesfehérvár Önkormányzata.

 Az avatóünnepség résztvevői a Koronázó téren gyülekeztek, majd átsétáltak a Díszudvarba, ahol az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Rézfúvós Együttese és a Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar Rézfúvós Együttese köszöntötte őket Tylman Susato: Reneszánsz táncok című művének két tételével, Ruff Tamás vezénylete mellett.

 A vendégeket Székesfehérvár polgármestere, dr. Cser-Palkovics András kísérte, aki a Díszudvarban mondott ünnepi beszédében hangsúlyozta, két különálló, ám mégis szervesen összekapcsolódó, emblematikus terület újult most meg. A Koronázó tér sétánya a Nemzeti Emlékhely mellett vezet el, ám korábbi állapota nem volt a méltó az egykori koronázótemplom múltjához, ahhoz a helyhez, ami nélkül a magyarság elképzelhetetlen. A Városháza belső tere szintén történelmi helyszín, ahol az 1938-as kihelyezett országgyűlésen állampi ünneppé nyilvánították augusztus 20-át. A Városháza épülete már megújult az elmúlt években, és illő volt, hogy a Díszudvart is felújítsák új burkolatokkal, növényzettel.

 „Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak – a megálmodóknak, a műszaki szakembereknek, a tervezőknek, az engedélyeztetést végző hatóságoknak és a kivitelezőknek –, akik részt vettek a két beruházás megvalósításában. Külön köszönöm azok munkáját, akik a nyári kánikulában is dolgoztak annak érdekében, hogy a beruházásokat határidőre átadhassuk! Büszkék lehetünk, hiszen saját, önkormányzati forrásból valósultak meg a munkálatok, melyhez a város közössége teremtette meg a feltételeket a mindennapokban!” – hangsúlyozta városunk polgármestere. 

A Díszudvaron visszaállt a korábban megszokott közlekedési rend, azaz a terület újra átjárható lett. A városvezetés szándéka, hogy az udvart közösségi-kulturális térré tegye különféle programokkal.

 Az ünnepséget Farkas Ferenc: Régi magyar táncok című művének három tételével zárták a rézfúvós zenészek.

 

 

A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából. 

 

Szöveg: Havasi Tímea 

Fotó: Simon Erika 

 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.