2025.10.15. 13:00
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2025. október 15. (szerda)
Szerda délelőtt a vakok és gyengénlátók nemzetközi napja, a Fehér Bot Világnapja alkalmából együttműködési megállapodást kötött a Látássérültek Regionális Közhasznú Egyesülete (LÁRKE) és az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ. Az aláírás előtt díjat vehetett át Tisztl Henrik intézményvezető.
Október 15-e a Fehér Bot Világnapja, melynek célja a közvélemény figyelmének felhívása a vakok és a gyengénlátók sajátos helyzetére, keresve gondjaik megoldásának lehetőségeit, a társadalomba való teljesebb értékű beilleszkedésük útját. Ebből az alkalommal szerda délelőtt meghosszabbította együttműködési megállapodását a LÁRKE, azaz a Látássérültek Regionális Közhasznú Egyesülete és az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ.
Szontaghné Kovács Erika önkormányzati képviselő, a szociális ügyek tanácsnoka köszöntötte a résztvevőket. Hangsúlyozta, hogy Székesfehérvár életében komoly szerepet játszanak a civil szervezetek, nagyon jól tudnak együttműködni az önkormányzati intézményekkel, így közösen még hatékonyabban tudják segíteni az érintetteket és a teljes város közösségét.
Németh Éva, a LÁRKE elnöke elmondta, hogy ma van a Fehér Bot Világnapja, ami a látássérült emberek problémáira, élethelyzetére hívja fel a figyelmet, így ez a nap tökéletes az együttműködés folytatására. „Civil szervezetként is tehetünk sok jót, de a partnerszervezettekkel együttműködve még inkább tudjuk támogatni egymást, ami elősegíti a látássérült emberek integrációját.” Ezután megköszönte Tisztl Henriknek, az Alba Bástya intézményvezetőjének, hogy évek óta számos programjukat támogatják, és átadta neki a tavalyi évben alapított Fehér Bot Hűség Díjat, amit annak a szervezetnek, egyesületnek ítélnek oda, aki vagy amely a legtöbbet segít és a legjobb szívvel tesz a látássérült emberekért.
Tisztl Henrik, az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ vezetője az intézmény nevében megköszönte az elismerést. Mint mondta, ez a díj az Alba Bástya összes családsegítője, tanácsadója és minden kollégája munkájának elismerése. Az együttműködési megállapodás folytatásával kapcsolatban kifejtette, hisz benne, hogy az intézmény szakmai munkájának sikerességét a jogszabályok betartása és a folyamatos megújulás mellett az ilyen együttműködések és azok minősége határozza meg. Ez a megállapodás mindkét szervezet javára válik és a város lakosságát is jól szolgálja - hangsúlyozta.
Az aláírás után az Alba Bástya munkatársai részt vettek a LÁRKE szakemberei által tartott szemléletformáló programon, melynek témája, miként lehet több figyelmet fordítani a látássérült emberekre, mindennapi kihívásaikra, valamint hogyan segíthetik társadalmi beilleszkedésüket és önálló életvitelüket.
A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.
Szöveg: Csik Tamás
Fotó: Varju Zoltán



